Mindennapjaink ellesett pillanatait szövi bele történeteibe az írónő

Az élet színpadán most a megfigyelő szerepét játssza állandó szereposztásban.

Az írónővel a Kilépőkártya című, színházi miliőben is bemutatott könyve kapcsán beszélgettünk a színészi évekről, az írás szeretetéről, első könyvéről, terveiről.

– A színház életem egyik legfontosabb állomása volt, de tudat alatt mindig íróként léteztem. Igaz, hosszú éveken át az asztalfióknak írtam a történeteket. A színházi szerepek ugyan közelebb vittek a fantáziavilágomhoz, amely már egészen kislány korom óta nagyon színes volt, de valójában a színpad soha nem volt az én terepem. Gyerekként nagyon boldog voltam, amikor megtanultam írni, és így életre keltek azok a történetek, amelyek addig csak a képzeletemben léteztek. Kislányként sokáig azt hittem, hogy azzal a belső világgal, ami bennem létezik, mindenki rendelkezik. Úgy, mint ahogy minden ember álmodik vagy emlékezik. A gimnázium után, fiatalon kerültem a színházhoz, ahol boldogan sodródtam kilenc esztendeig, aztán egyik reggel arra ébredtem, hogy változtatnom kell, el kell kezdeni megélni az életet. A szembesülés mindig csupán egy pillanatnyi fájdalom, és a kilépés mindig egy újabb belépés valahová. Ha úgy tetszik, én is, mint Fodor Lidi, a kisregényem főhőse, felmutattam a jelképes kilépőkártyámat – mesélte Urmai Gabriella.

Az újságírás hozta magával a blogírást és innen vezetett az út a Kilépőkártya című könyvig. A színház adta a gyökereket, az írás a szárnyakat, de a repüléshez bátorság és idő kellett.

– Az írás olvasással kezdődik, és én minden írótól, akit olvasok, tanulok, ellesek valamit – jegyezte meg az írónő, aki a Kilépőkártya történeteivel szórakoztatni szeretne, pillanatnyi balzsamot nyújtani a léleknek.

A mesélő szerepe az övé, a mai kor valóságában szereti megélni az adott pillanatot, ahol ő mint megfigyelő – játékos megfogalmazásában –, mint élettolvaj van jelen. Az élettolvajlásából, mások ellesett pillanatiból történeteket sző, így születtek a könyv novellái a kisregénnyel együtt. A novellák karcolatok, amelyek a valóság és a szürrealitás határmezsgyéjén helyezkednek el, míg a kisregényben a főszereplő válópere küszöbén ki kell, hogy lépjen addigi életéből. A történetekben gyakran feltűnik a színház világa és a benne szereplő színes karakterek.

Számos tekintetben különleges a könyve, egyfelől minden novellát, egy-egy ismert személyiség „örökbefogadott” és ajánl az olvasó figyelmébe, másrészről a design megjelenésű könyv aprócska, elfér egy női ridikülben, extrém grafikus illusztrációk színesítik.

– Úgy tűnik, a kisregény visszavezet a színház világához, hiszen készül belőle egy kétszereplős darab, amelynek a női főszereplője Timkó Eszter lesz, és a novellákat olvasva megkeresett Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház művésze is, hogy dolgozzunk együtt egy monodrámán – zárta beszélgetésünket az írónő, aki időközben jelenleg már a következő regényével is foglalkozik.

A szó pozitív értelmében hiperaktívan él és alkot, egy percet sem elvesztegetve a jelenből családanyaként, feleségként, szerkesztőként, újságíróként, íróként éli a mindennapjait.