Rátonyi Róbert minőséget követelt

2018.06.24. 07:57

Vasárnap ér véget az operettfesztivál

Rátonyi Róbert precíz volt és pontos, tisztelte a színpadot, a színészeket, mindenkitől minőségi munkát követelt, hangzott el a szombati szakmai beszélgetésen a Veszprémi Petőfi Színházban.

Balla Emőke

Rátonyi Róbert színművész, konferanszié, színházi rendező, író, publicista nevét viseli, előtte tiszteleg a Veszprémi Petőfi Színház által első alkalommal szervezett operettfesztivál, melynek célja, hogy minél többen megismerkedjenek a műfajjal. A négynapos rendezvényen családi programok, szabadtéri rövid színpadi műsorok színesítik a fesztivált, a színházkerti vásárban operett slágerek szólnak, a legkisebbek meseoperettet, interaktív magyar népmesét és bábszínházi előadást élvezhetnek.

 

Két szakmai beszélgetést szerveztek a színházban: pénteken Honthy Hanna operettprimadonnára, szombaton Rátonyi Róbertre emlékeztek. Az utóbbi beszélgetést Nemlaha György művészeti és zenei író vezette. Rátonyi Róbert prózai színésznek készült, mondta, véletlenszerűen jött az első kiugrás lehetősége egy operettben. Ő volt az, aki először hírét hozta Magyarországon a My Fair Lady című musicalnak. Javasolta, hogy ezt a darabot érdemes volna a Fővárosi Operettszínházban is bemutatni, ő Doolittle szerepét alakította.

Élmény volt vele játszani, emlékezett vissza Esztergályos Cecília színművész, aki a Thália Színházban a Bal négyes páholy és a Miss Arizona című előadásokban szerepelt Rátonyi Róberttel. Nagyon sokat lehetett tőle tanulni, nem engedte, hogy valaki esetleges legyen. Nem igaz, hogy féltékeny lett volna a fiatalokra, inkább segítette őket, azért küzdött, hogy neki és színpadi partnereinek is sikere legyen. Horváth Katalin súgó, a színház örökös tagja szerint Rátonyi Róbert tisztelte a színpadot, a színészeket, precizitás, pontosság jellemezte őt. Völgyesi Gyöngyi zenetanár, korrepetítor úgy emlékezett Rátonyira, mint akinek fontos volt a zenei kíséret, kölcsönösen tisztelték egymás munkáját. A régi nyár című operettben a színház zenei vezetője Tiboldi Máriának átírt egy ismert slágert, a Legyen a Horváth kertben Budán címűt, ami nagyon tetszett a rendezőnek is. Perlaki Róbert díszlettervező, szcenikus, a színház örökös tagja Rátonyi precízségét, professzionalizmusát emelte ki, még éjszaka is bement ellenőrizni a készülő díszletet. Magánemberként visszahúzódó volt, társaságban nem lehetett rávenni őt, hogy énekeljen, játsszon, bohóckodjon. Mindenkitől megkövetelte a minőségi munkát, a hibákat nem viselte el.

Kőrösi Csaba színművész azt mondta, pontosságot lehetett tanulni Rátonyi Róberttől, a táncban, zenében is a pontosságot szerette, mindent alaposan ki kellett gyakorolni, megtanulni; ruhára, kellékre vigyázni. Szeles József színművész máig őrzi és használja azokat a kis titkokat, színpadi trükköket, amit a rendezőtől tanult. Emlékszik arra, kezdő színészként hogyan instruálta őt Rátonyi Róbert.

A négynapos programsorozat a vasárnap esti záró ceremóniával ér véget, ahol közreműködik a Füred Dixieland Band és Kádár Szabolcs János. Az esti operettgálán a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel, annak zenekara és tánckara kíséretével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában