Fesztiváli hangulatban

2018.07.04. 19:57

A Szent László-nap jegyében vigadtak Aszófőn

Az elmúlt hét végén a Szent László-nap jegyében rendezte Aszófő Község Önkormányzata a Kulturális Alapítvánnyal közösen az Aszófői Vigasságokat.

Jákói Bernadett

Mexikói hangulat a színpadon és a közönség soraiban, a 3Coyotes tagjainak köszönhetően Fotó: Nagy Annamária

Idén is változatos programok mellett élvezhette a szépszámú közönség a bográcsokban főtt különlegességeket, óriási nyársakon sült csirkéket. A szervezők igyekeztek minden korosztály számára szórakoztató előadásokat találni. A gyerekek körében nagy sikere volt a Buborék együttes interaktív szórakoztató műsorának, a Gyerkőc népi játszóháznak, ahol nagyszüleink fajátékait, óriás malmot és amőbát is kipróbálhattak. A kis füredi tornászok ügyességüket bizonyították a színpadon. Ismerősként köszöntötte a közönség a Dallamvilág Musicalcsoportot, akik segítségével a dallamok szárnyán körbeutazhattuk a földet.

Mexikói hangulat a színpadon és a közönség soraiban, a 3Coyotes tagjainak köszönhetően Fotó: Nagy Annamária

A hagyományőrzés kimagasló példája a városlődi Pergő Rozmaring néptáncegyüttes műsora volt, akik főként német nemzetiségi táncaikkal adtak ízelítőt magas szintű tudásukból. A Győri Ütőegyüttes kimeríthetetlen ötletekkel igyekezett az aszófőiekkel is megismertetni az ütős hangszereket. Az igen fogékony közönséget még táncba is sikerült vinni. Mintegy szerves folytatásaként a világ különböző tájairól származó táncos, zenés programoknak, zárásként lépett színpadra a 3Coyotes zenekar. Tagjai Mexikó különböző részeiről, különböző zenei háttérrel érkeztek Magyarországra több évvel ezelőtt. A távoli tájról hozott jókedv, ritmus és lüktetés igazán teljessé tette az estét. Aki pedig nem táncolt eleget a latin-amerikai ritmusokra, folytathatta az utcabálban – tájékoztatta lapunkat Markó Beáta, a fesztivál főszervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában