Átugrották a tüzet

2018.07.04. 19:33

Együtt köszöntötték a napfordulót Várpalota lakói

Második alkalommal gyűltek össze az érdeklődő városlakók a várpalotai Felsővárosi Kvártélyház udvarán, hogy tűzünnep keretében köszöntsék a nyári napfordulót, Szent Iván éjszakáját.

Szabó Péter Dániel

A bátrabbak a tűzugrást is kipróbálhatták a rendezvényen Fotó: Szabó Péter Dániel / Napló

– Tavaly első alkalommal szervezte meg a Felsővárosi Hagyományőrzők csapata a rendezvényt, s mivel nagy örömünkre sokan érdeklődtek a program iránt, ezért idén is otthont adhatott a népszokások felelevenítését a zászlajára tűző estnek a Felsővárosi Kvártélyház – mondta el kérdésünkre a helyszínen Antal László, a Felsőváros önkormányzati képviselője.

A bátrabbak a tűzugrást is kipróbálhatták a rendezvényen Fotó: Szabó Péter Dániel / Napló

A rendezvény keretében elsőként Antal Eszter tolmácsolásában ismerhették meg a jelenlévők az ünnep történetét, a hozzá kapcsolódó hiedelmeket, népszokásokat. A folytatásban az udvarba látogató gyerekeket játszóház foglalta le, ahol tündérpálcát és koronát készíthettek, Antal Istvánné pedig tűzszimbólumokat festett az erre vállalkozók arcára, kezére, közben az udvaron gyermekhad kereste az elrejtett papírbékákat.

Az este közeledtével aztán meggyúltak a tüzek is. A biztonság jegyében jelképessé szelídített tüzet Jónás Réka Tamara vezetésével előbb a megjelent hölgyek, majd a férfiak ugrották át. Az elhamvadó, bőség- és áldáshozó tűz után újabb tüzek gyúltak az udvaron, egy örömmáglya és egy szelídebb a szalonnasütéshez. Az időközben megtelt udvaron azután beszélgető csoportok alakultak, fogyott a zsíros kenyér, s persze mindenki elfogyaszthatta a maga sütötte szalonnát is. A résztvevők felbontották a „kitáncolt” felsővárosi májusfáról megmentett bort is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában