A helyőrség története

2018.11.07. 11:00

Honvédelmi vetélkedőt rendeztek a várpalotai iskolában

A helyi helyőrség történetével is megismerkedhettek, de a honvédelem ügyének fontosságáról is hallhattak a Vásárhelyi András Tagiskola diákjai azon a honvédelmi vetélkedőn, amelyet a Gábor Áron Nyugállományúak Klubja szervezett nekik az intézményben.

Szabó Péter Dániel

Hajnal István a pályafutásáról mesélt

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A nyugállományú katonákat, rendőröket és tűzoltókat tömörítő civil szervezet évek óta sikerrel szervez honvédelmi vetélkedőket Várpalotán és a környékbeli településeken. Ezúttal a Kálvária városrészbe, a Vásárhelyi András Tagiskolába látogattak el, ahol elsőként Koncz Annamária, a Várkerti Általános Iskola és Tagiskolái intézményvezetője köszöntötte a részt vevő hetedik és nyolcadik osztályos nebulókat, s természetesen a nyugállományú klub tagjait, vezetőit. Kiemelte, fontosnak tartják, hogy a diákok jobban megismerjék Várpalota történetét honvédelmi szempontból is.

Hajnal István a pályafutásáról mesélt
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A Dobszai József nyugállományú alezredes vezette klub meghívására Hajnal István nyugállományú vezérőrnagy, a várpalotai helyőrség egykori parancsnoka is részt vett az eseményen, s néhány személyes élményét is megosztotta a hallgatósággal.

– Fontosnak tartom a tanórai kereteken kívül is beszélni a fiataloknak a honvédelemről, annál is inkább, mert valószínű, hogy a tankönyvekben a katonatörténelmi ügyekről, a hadtörténetről viszonylag kevés szó esik. Nagy öröm, hogy a diákok érdeklődtek a helyi vonatkozású történelmi események iránt – mondta kérdésünkre Hajnal István, aki két diákot személyes ajándékkal is meglepett.

A Gábor Áron Nyugállományúak Klubja célkitűzései közé tartozik, hogy rendhagyó módon népszerűsítsék a történelmet az általános és középiskolások körében egyaránt. – A legnagyobb sikert, elismertséget ez a terület hozza nekünk. Kötelességünk, hogy a tanulók körében hazafias, honvédelmi nevelőmunkát végezzünk. Vidám, játékos formában igyekszünk gazdagítani a diákok történelmi alapismereteit – mondta lapunk érdeklődésére Dobszai József nyugállományú alezredes, aki hozzátette, hagyomány, hogy az iskolai vetélkedőkön részletesen megismertetik a diákokat a várpalotai helyőrség katonatörténetével is.

Így volt ez most is, hiszen szó esett a 105 évvel ezelőtt, 1913. október 1-jén alakult Magyar Királyi Gyakorlótér Parancsnokságról (a mai MH Bakony Harckiképző Központ első jogelődje – a szerző). Elhangzott, a palotai helyőrség az elmúlt 105 esztendőben mindig fontos szerepet töltött be a Magyar Honvédség életében, a két világháború során éppúgy, mint a 20. század második felében.

Az előadásokat követően a vetélkedőn részt vevő diákoknak a történelmi tananyaghoz kapcsolódó tesztlapokat kellett kitölteniük, ismerniük kellett a katonai rendfokozati jelzéseket, de helyt kellett állniuk az aktuális honvédelmi témákat felvonultató villámkérdések során is, ahol a leggyorsabbak ízletes csokoládéval lehettek gazdagabbak. A legjobbak értékes tárgyjutalmakat vehettek át a vetélkedő szervezőitől. Itt azonban tényleg nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában