előadás az evangélikus böjtről

2019.04.13. 07:00

A hit teszi jóvá a cselekedetet

A Krisztusban való hit tesz minden cselekedetet jóvá – mondta Ittzés János nyugalmazott püspök az evangélikus gyülekezetben.

Balla Emőke

Ittzés János nyugalmazott püspök veszprémi előadásán

Fotó: Penovác Károly/Napló

Evangélikus böjtről tartott előadást a püspök a gyülekezet férfikörének meghívására. Két részben beszélt a böjti kérdésről (Lehetnek-e az embernek jó cselekedetei? Tehetünk-e valami jót, ha nem szabad az akaratunk?), ezen a héten a jócselekedeteket vette sorra, Luther Mártont idézve. Tudnunk kell, hogy csak azok a cselekedetek jók, amelyeket Isten parancsolt, hasonlóképpen semmi sem bűn, csak az, amit Isten megtiltott. Azért annak, aki a jócselekedeteket megismerni és cselekedni akarja, csak Isten parancsolatait kell megismernie. A jócselekedeteket egyedül Isten parancsolatai szerint kell megítélnünk, nem pedig azok nagysága, mennyisége, hatása vagy emberi tetszések és szokások mértékével, amint ezt tettük és tesszük ma is, és ezzel súlyosan vétünk Isten parancsolatai ellen.

Ittzés János nyugalmazott püspök veszprémi előadásán Fotó: Penovác Károly/Napló

A püspök hangsúlyozta, a Krisztusban való hit tesz minden cselekedetet jóvá, az egyetlen jócselekedet pedig a Krisztusban való hit, e nélkül az ember nem tudja megtenni a jócselekedeteket.

Ha a hit a megoldás, akkor csak hinnünk kell, gondolhatjuk, de önmagunktól erre is képtelenek volnánk. Ahogyan Luther fogalmazza a Kis kátéban: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentel meg és tartott meg az igaz hitben.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában