Bogdán Zsolt erdélyi magyar színművésszel beszélgettünk

Szugyiczky István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának munkatársa rendezésében, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeinek, Csutak Rékának és Bogdán Zsoltnak, illetve a Harag György Társulat színművészének, Kovács Évának a közreműködésével, Dsida Jenő verseiből …nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak... címmel lebilincselően hangulatos és gondolat­ébresztő előadást mutatnak be a vászolyi vízi színpadon szeptember 15-én. A meghitt, egyedülálló környezetben csodálatos élményben lesz része a nézőközönségnek.

Miért Dsida Jenő erdélyi magyar költőre, és miért éppen Vászolyra esett a választás?

– Gyermekkorom óta szeretem a verseket. Édesanyám remekül szavalt. Azóta sem hallottam senkit olyan végtelen egyszerűséggel, valamint természetességgel mondani verset, ahogy őt. Sok verset hallgattam lemezről. Jancsó Adrienne Arany-balladáira a mai napig jól emlékszem; a hangjára, a szöveg zenéjére, a szavak, illetve mondatok árnyalatára. Aztán a színművészeti főiskola elvégzése után Kolozsvárra kerültem, rengeteget játszottam, de a versek valahogy elkerültek. A mindennapi forgalmi dugók gyötrelmét azzal ütöttem el, hogy verstöredékeket mormoltam magam elé. Mint amikor porba rajzol vonalakat az ember.

Aztán 2012-ben Szugyitzky István színművész Szatmáron megkérdezte, nem lenne-e kedvem fellépni egy versműsorban. Ő már a sokadik, általa szerkesztett és rendezett előadásnál volt, épp Dsida Jenő verseiből készített anyagot. Elolvastam és menten beleszerettem. Dsidát ismertem azelőtt is, de felszínesen. Emlékszem, édesapám mutatta egyszer a Psalmusát, és én akkor azt mondtam, hogy ez a vers mondhatatlan, és most szemben találtam magam vele Szugyitzky István anyagában.

Hogy lehet a Psalmust elmondani? Hogy lehet megfogni – akár József Attilánál, akár Dsidánál – azt, ami nagyon fáj? Aztán 2012 óta már több mint 50 előadást játszottunk belőle mindenfelé. Hogy most miért pont Vászoly? Mert meghívtak, szeretik a verset, szeretik Dsidát, és mi nagy örömmel mondtunk igent.

Fiatal kora ellenére Jászai Mari-díjas, érdemes művészként a színházban és számos filmben is rendkívül széles repertoárt tudhat maga mögött. Melyiket tekinti a legemlékezetesebbnek színészi alakításai közül?

– A gondviselés által nagy egyéniségekkel, a román színházi élet mestereivel volt alkalmam együtt dolgozni, akiktől megtanultam játszani, akiknek köszönhetem, hogy színész lettem, mint Victor Ioan Frunzā, Vlad Mugur, Silviu Purcārete, Andrei Serban és nem utolsósorban a magyar színészek közül Tompa Gábor.

Különösebb szerepál­mom sosem volt, és talán a bukásaimra emlékszem a legjobban, mondhatnám, dacból is, de persze örültem minden ajándéknak, amit a színháztól kaptam. Meg természetesen annak is örültem, amit a versektől kaptam, mint Dsida Jenő, Ady Endre, szintén Szugyitzky István remek szerkesztésében, valamint Arany János, Kányádi Sándor, Székely János, József Attila, Radnóti Miklós és sokan mások, így Kovács András Ferenc, Markó Béla. Hála és köszönet nekik.

Hosszan lehet sorolni díjait, kitüntetéseit. Melyikre a legbüszkébb?

– Igazából nem vagyok büszke semmire. Balgaság is lenne. Bérlő vagyok, nem tulajdonos. Ez a szó, hogy büszkeség, hiányzik az énképemből. Mindent ajándékba kaptam, és majd egyszer visszaveszik tőlem. Hát igyekszem mások örömére is, meg a magaméra is okosan, jól használni azt, amit kaptam.

Úgy tudom, 2006 augusztusa és 2007 októbere között mesélőblogot írt, amelyre a Kolozsvári Rádió Cifra Palota című gyerekműsorában előadott mesék hanganyagát töltötte fel, és írt hozzá egy rövid ízelítőt. Milyen céllal?

– Remek ötlet volt, sajnos időhiány miatt abbamaradt. Azt is mondhatnám, hogy a versek vették át a mesék helyét.

Miben láthatta önt legutóbb a közönség?

Eszenyi Enikő rendezésében szeptember elején mutattuk be a Lulut. Abban játszottam egy kis szerepet.