verseny

2020.01.28. 11:00

Gyerekek csillogtatták meg a tehetségüket a kiscsőszi Ki-mit-tudon

Az Élő Forrás Művészeti Iskola szervezésében nagy érdeklődés mellett megtartották a regionális gyermek Ki-mit-tud döntőjét az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület székhelyén, közel negyven versenyző részvételével.

Borsos Renáta

A vándordíjat Kovács Norbert Cimbi adta át Bakos Noéminek Fotó: egyesület

A régió iskoláiból érkezett diákok mellett győri fiatalok is részt vettek a programon. A versenyzők négy kategóriában – vers-próza, tánc, ének és egyéb – csillogtatták meg tehetségüket. A bemutatott produkciókon érződött az előzetes felkészüléssel eltöltött idő. Többen kiemelkedő színpadi jelenlétükkel, tehetségükkel, bemutatott képességeikkel nyűgözték le a négytagú zsűrit. A program szervezője, Borbélyné Sánta Mária lapunkkal megosztotta, a verseny megrendezésével a szándék a közösségi élmények gazdagítása és egymás tudásának megismerése volt. Köszönetet mondott a partner intézmények pedagógusainak a szervezésben nyújtott segítségért.

A versenyben előadott produkciókat az ítészek – Molnárné Szabó Dóra pedagógus (elnök), Schoffhauser Gerda táncművész, pedagógus, Vida Anna néptánc pedagógus, Kovács Norbert néptánc oktató, a fenntartó képviseletében – értékelték. Pontozásaik alapján minden kategóriában ítéltek oda elismeréseket.

Tánc kategóriában díjat kaptak: Padol Lauren bronz, Orsós Sándor ezüst, Pálfi Boglárka és Pécsi Barna arany minősítés.

Vers-próza kategóriában Kurdi Levente bronz, Kovács Ábel ezüst, Csomai Fruzsina arany, Bakos Noémi arany minősítésnek örülhettek.

Ének kategóriában Kovács Zsófia bronz, Kriszák Edina ezüst, Dávid Eszter arany minősítést kapott.

Egyéb kategóriában a Tüskevári Általános Iskola Színjátszó csoportja bronz, Bakos Réka ezüst minősítésnek örvendett.

A legmagasabb pontszámmal elnyert vándordíjnak Bakos Noémi, míg a közönségdíjnak Horváth Jázmin örült.

A vándordíjat Kovács Norbert Cimbi adta át Bakos Noéminek Fotó: egyesület

A mindenki megelégedésére és tetszésére szolgáló vetélkedő alaphangulatát nem a versengés, a győzni akarás hatotta át, hanem az értékes megnyilvánulások, a kifejezésre juttatott produkciók sora. A versenyzőkön, az ítészeken, pedagógusokon, rokonokon az a jóleső öröm érződött, amelyet egy ilyen jellegű közösségi rendezvény adhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában