Ria-ria, Nigéria

Ám az utóbbi időben enyhén szólva felgyorsultak és besűrűsödtek az események a hatalmas és rendkívül szegény afrikai ország és a filmgyártás kapcsolatában. Nollywood ugyan még nem akkora tényező, mint az indiai Bollywood, de már most több filmet produkál, mint Hollywood. A számok elképesztőek. Évi két-háromezer új film, heti negyven-ötven premier, egymillió közreműködő, és egész Afrikát terítik a művekkel. A kezdet persze nem volt könnyű. Néhányan összedobták a megtakarításaikat, és a szép emlékezetű VHS-kamerák felhasználásával elkezdtek forgatni, nagyjából úgy és azt, ahogy és ami éppen eszükbe jutott. A siker viszont minden várakozást felülmúlt.

Először a legfontosabb helyszíneket, a feketepiacokat töltötték fel, de ma már nem kispályáznak, a filmipar a mezőgazdaság és az olaj után a harmadik legjelentősebb pénztermelő lehetőség. Meggazdagodni persze keveseknek sikerül belőle, a gázsik és a bérek hollywoodi vagy akár európai mércével mérve is alacsonyak, de egy olyan országban, ahol az emberek átlagosan napi egy-két dollárból tengődnek, szinte mesebeli összegeket lehet keresni, ráadásul a nigériaiak egyszerűen imádják a filmkészítést.

És a fejlődés megállíthatatlannak tűnik. Egyre több a műfaj, a mozi és a pénz magára a produkcióra. Nollywood a nevét egyébként nem azért kapta, amiért elsőre gondolnánk, tehát a kezdő N betű nem Nigériából ered, hanem a The New York Times újságírójának szóalkotási kedvét dicséri. A kolléga a nothing, azaz semmi szót gondolta a Hollywoodhoz biggyeszteni, arra utalva frappánsan, hogy a helyi erők szinte a semmiből gründolnak össze egy filmet, aztán a kifejezés önálló életre kelt.

Nigéria nemrég két film kapcsán is bekerült a világsajtóba, az egyik egy nigériai, a másik egy osztrák, és az a közös bennük, hogy mindkettőt kizárták a legjobb nemzetközi filmek Oscar-mezőnyéből, méghozzá ugyanazon okokra hivatkozva. Jelesül azért, mert az ebben a kategóriában szereplő filmekben túlnyomórészt nem angol nyelvű dialógusokat kellene hallanunk, bármit is jelentsen esetünkben a túlnyomórészt.

Először a nigériai Lionheart című alkotás akadt fenn a rostán, amin Genevieve Nnaji rendező (érthetően) rendesen kiakadt, mivel szerinte „ez a film azt ábrázolja, hogyan beszélnek a nigériaiak, és ebbe az angol is beletartozik, ami hidat képez az országunkban beszélt több mint ötszáz nyelv között”. És igaza lehet, tekintve, hogy Nollywoodban gyártanak olyan filmeket is egy adott törzsi nyelven, amiből néhány kilométerrel odébb egy kukkot sem értenek.

Az osztrák film, a Velencében és Londonban is díjazott Joy Bécsbe eladott nigériai prostituáltakról szól, és az amerikai filmakadémia azért utasította el a hivatalos osztrák nevezést, mert a dialógusoknak csupán harminc százaléka hangzik el különféle nigériai nyelveken és németül, a többi angolul. Igen ám, de azok is olyan súlyos akcentussal, hogy az amerikaiak is csak feliratozva értenék meg, hiszen a dokumentarista elemeket is bőven tartalmazó alkotás hitelességéhez az is szervesen hozzátartozik, hogy a lányok nem úgy beszélnek, mint akiket most szalajtottak a BBC-től.

És így járunk mi magyar nézők is a hazai mozikban a napokban bemutatott Bőrömben című filmmel is, ami felirat nélkül még az angolul jól beszélőket is komoly próbatétel elé állítaná, miután egy angliai vidéki szkinhed szubkultúrában játszódik, nigériai származású főhőssel súlyosbítva. Egészen pontosan fogalmazva, egy árva hangot nem érteni az egészből, beleértve azt a szót is, hogy kutya.