Mindig az aktuális darab a legfontosabb Igó Évának

Első alkalommal lép fel a veszprémi színpadon. Hogyan kapta a felkérést?

– Az elmúlt évad végén megkeresett Oberfrank Pál igazgató, felajánlotta a szerepet. Nem ismertem, nem láttam a darabot, de amikor elolvastam, úgy éreztem, ez egy kiváló komédia, öt nagyszerű szerep. A darab három özvegyasszony története, három különböző nőé, akik barátnők. Régi barátság az övék, akkor is tartották a kapcsolatot, míg éltek a férjeik, aztán mindhárman egyedül maradtak. Mindhármuknak más a viszonya a halálhoz, saját magányosságukat máshogyan élik meg. Arról szól az előadás, hogy mekkora veszteség az, amikor egyedül maradunk, akármilyen idősek vagyunk, ki hogyan tudja feldolgozni azt. Már a szó is ijesztő – halál –, de a szerző zseniá­lisan, finom, szarkasztikus humorral írta meg a szerepeket. Rengeteget lehet nevetni, ahogyan a különböző helyzetekben ütköznek a jellemek.

A színdarab milyen választ ad a halál, a közeli hozzátartozó elvesztésének feldolgozására?

– A színdarabban folyamatosan jelen van a halál, mert a három férj elvesztése kapcsán beszélünk róla. Mindenkinek van a halállal kapcsolatos élménye; bármilyen életkorban érjen bennünket, az nagyon fájdalmas. A szöveg nagyszerűen megírt, hatásos minden eleme, minden mondata.

A szerző, Ivan Menchell komédiáját Parti Nagy Lajos fordította.

– Egészen különleges a nyelvezete. Nekünk, színészeknek nagyon pontosan kellett megtanulni a szöveget, nem lehet átfogalmazni, kihagyni belőle valamit. Olyan, mint egy matematikai képlet, egymásra hatnak a mondatok.

A veszprémi társulatot, színészeket ismerte?

– Kevéssé ismertem, még nem játszottam Veszprémben. Egyik színésszel sem szerepeltem egy színpadon, pedig a Pesti Magyar Színházban – ahol Rancsó Dezső játszik – többször felléptem, de csak most találkoztunk először. Jó próbaidőszak volt, azzal együtt, hogy nagyon fárasztó naponta Budapestről Veszprémbe utazni. Így, a finisben elő kell venni a tartalék energiáimat, de az utolsó néhány napban már csak erre az elő- adásra koncentrálok, megpróbálok félretenni minden mást.

A Vígszínháznak 1987 óta tagja.

– A Vígszínházról nem szeretnék beszélni, mert itt, Veszprémben most ez az elő-adás fontos. Mindig az, amit éppen próbálunk, amire készülünk. A színházi szakma jelen idejű. Lehet a múltról beszélgetni, a jövőről ábrándozni, de nem érdemes. Én jó értelemben véve együgyű ember vagyok, ez az egy ügy foglalkoztat ebben a pillanatban. Ráadásul a darab egy könnyed komédiának tűnik, mégis nagyon nehéz, bonyolult feladat eljátszani a szerepet. Úgy kell készülni, mint egy sportolónak: edzeni kell, hogy a két felvonást ugyanazzal az energiával, ritmusban, tempóban, a legjobb tudással, egymásba kapcsolódással végig tudjuk vinni. Ez komoly koncentrációt igényel. Nem tudtunk folyamatosan próbálni, csak pár napja vagyunk a nagyszínpadon. Klassz, hogy most van pár intenzív nap, amikor reggeltől estig játszunk.

Ezek szerint nem akar beszélni a Vígszínházról, amelyhez évtizedek óta hűséges.

– Hűséges vagyok a Vígszínházhoz, de nagyon sok helyen, sok színházban játszottam, Budapesten és vidéken. Mindig izgalmas a helyzete egy vendégszínésznek – hiszen ebben a társulatban vendég vagyok –, először a társulattal kell elfogadtatnia magát. Meg kellett tanulnunk egymást. Most jön még egy különleges pillanat, hiszen a veszprémi közönséggel még nem találkoztam.

Más a veszprémi közönség, mint a többi?

– Minden színházban más, mindegyiknek megvan a törzsközönsége, mindegyiknek más a légköre.

Ha Veszprémben sokat próbált és folyamatosan ingázott, akkor a várost sem ismerte meg?

– Keveset láttam belőle, de mióta az unokáim megszülettek, nyaranta a Balatonról minden évben eljövünk Veszprémbe, az állatkertbe. Balatonalmádiban nyaralunk és jövünk az unokákkal. Óriá­si esemény, be kell vallanom, olyan vagyok, mint egy gyerek, én is élvezem az állatkerti látogatást.

A veszprémi színház életét, a társulat munkáját figyelemmel kíséri?

– Igen, figyelem. Havonta átlagosan húsz előadásom van, meg kell válogatnom, a szabad estéimen hol és milyen előadást tudok nézni.