Az évtizedek során három alkotótársa volt

2020.08.27. 11:00

Egyetlen zongorával adott koncertet Dés László Gyulakeszin

A Csigó-malomban legutóbb Dés László adott koncertet Dalok egy zongorával címmel, hogy ízelítőt nyújtson pályája állomásaiból.

Tóth B. Zsuzsa

Dés László társa egyetlen zongora voltaCsigó malomban adott koncerten

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A Kossuth-, Prima primissima- és Liszt Ferenc-díjas szerzőt önálló előadói estjén kétszer is visszatapsolta a közönség. Széles repertoárjából ezúttal musicalbetétekből, valamint saját lemezének dalaiból válogatott. Mint mondta, dzsesszzenészként most dalesttel érkezett. És mert vallja, hogy minden dalnak van története, mesélt is.

– Dalaimat többnyire nem magamnak, hanem színészeknek, énekeseknek írtam. Azonban ma este olyan szerzeményeimet is éneklem, amelyeket magamnak írtam, miközben azokat is én adom elő most, amelyeket másoknak szereztem. A legrégebbi ezek közül az 1981-ben írt zeném, ami a Nyom nélkül című filmhez készült, emiatt csak két év múlva lett belőle dal – vallotta a dzsesszzenész, akinek a műfajban eltöltött négy évtized mégsem igazán hozta meg az ismertséget. Annál inkább a Szerelem első vérig, a Nagy utazás és a többi film- és musicalzenéje, meg a slágere.

De szerinte ez rendben van így, hiszen a dzsessz rétegzene.

Az évtizedek során alapvetően három alkotótársa volt, dalaihoz a szövegeket többnyire a kevéssé ismert Nemes István (Legyen úgy, Vigyázz rám, A bohóc király, Olyan szépek voltunk), Geszti Péter (Akarsz-e), és Bereményi Géza (Hosszú menet, Hóesés, 35 perc, Nagy utazás) írta.

– Utóbbi zseniális szöveget, egy háromperces mini­drámát képes felépíteni a zenére, miután eljátszatja velem párszor. Ül mellettem, kezében ceruzával és papírral és másfél óra alatt megírja a szöveget egy dalhoz – árulta el a dalok születésének titkát Dés, aki egy ideje tágítja szövegírói körét. Így az esten is hallhatta a közönség Grecsó Krisztián Szép meséit és Parti Nagy Lajos Szentimentjét is. Azonban a saját dallemezéből, az Éjféli járatból is adott ízelítőt.

Dés László társa egyetlen zongora volt a Csigó-malomban adott koncerten Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Csúcs ez a szakmában, hiszen bár évtizedek óta írok dalokat másoknak és vagy negyven lemezem megjelent különféle műfajokban, 64 évesen készítettem el első saját dallemezemet. Mert kell tudni váltani. Ez pozitív üzenet lehet mindazoknak, akiknek már nem kell jegyet venniük a villamoson. Későn kezdtem el a saját dalaimat énekelni, 1994-ben énekeltem fel az elsőt, de még kellett 30 év, hogy készítsek egy lemezt. Ez az első, amit magamnak írtam – szögezte le. Aztán még kóstolót adott a Pál utcai fiúk című musicalből, és mire a másfél órás est végére ért, már nem is hiányzott mellőle a zenekar, legfeljebb a szaxofon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában