Fényképek keretben

2020.08.04. 11:00

Együttes fotókiállítás nyílt a Kisfaludy-emlékház udvarán

A Kisfaludy-emlékház udvarának falán Bánhelyi József és Horváth Orsolya A természet színei című együttes fotókiállítása nyílt a napokban.

Tóth B. Zsuzsa

Bánhelyi Józsefnek és Horváth Orsolyának nyílt fotókiállítása a Kisfaludy-emlékház udvarán. A képen Bánhelyi József látható Oszkai Rékával, az emlékház szakmai vezetőjével

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A kiállítás különlegessége, hogy nyitott térben, az emlékház udvarának falára rakták ki a fotókat. Néhány hónapja, a karantén idején Bánhelyi József kiállítása volt az országban az egyetlen, amely akkor megnyílt, oly módon, hogy a képeket az emlékház ablakaiban helyezték el. A fotók mostanra kiegészültek a fotós és felesége természetfotóival.

A több mint harminc éve fényképező fotós a megnyitón vallotta, örömmel fogadták, hogy a természetfotók egy élő, repkényszőlővel befuttatott falra kerültek, hiszen az élet szerves részei azok, amik a képeken láthatók.

– De hányszor találkozunk a pitypanggal, vagy egy nagy, zöld gyíkkal, csakhogy nem vesszük észre. Ahogy azt sem, ha a víz színén egy épület sárga falának színe tükröződik. Így készült a tavirózsás kép, amely úgy tűnhet, hogy szűrővel készült – mondta Bánhelyi József, aki nem manipulálja a képeit. Vallja, hogy az exponáló gondolatvilága dönti el, hogy egy hétköznapi fotót vagy művészi képet készít.

– Hogy az alkalmazott fotográfusból mikor lesz alkotó fotográfus, azt a pillanat dönti el. Sok esetben akkor dől el, amikor felemelem a gépet és belenézek, vagy amikor egy néptáncfesztiválon kivárható az idő, amikor a legjobb a táncosok beállása – mondta Bánhelyi József.

Bánhelyi Józsefnek és Horváth Orsolyának nyílt fotókiállítása a Kisfaludy-emlékház udvarán. A képen Bánhelyi József látható Oszkai Rékával, az emlékház szakmai vezetőjével Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A felesége képeiről szólva elmondta, hogy azokat az övéitől többnyire a tetten érhető érzelem különbözteti meg. A legkedvesebb téma számukra a természet nyújtotta harmónia. Orsi férje hatására kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel. Számára sokat jelent a tánc, ő maga is táncol, József pedig Kárpát-medencei néptáncosokat örökít meg évtizedek óta. Szereti a kihívásokat, olyannyira, hogy még a kiállított képek kereteit is maga mentette meg. A régi tetőlécek új életre keltek, közrefogva a természetfotókat.

A megnyitót követően Örömzene négy húron címmel Kiss Csongor játszott gordonkán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában