kerekasztal-beszélgetés

2020.09.11. 11:00

Az elrettentést és a megelőzést is szolgálhatja a FOMO című film

A Filmpiknik egyik legkedveltebb darabja, a FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmet követően a Pannon Egyetem, az Északi Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet és a Veszprém-Balaton 2023 Szabadegyetem kerekasztal-beszélgetést szervezett a mozgóképes alkotásban látottakról.

Horváth Virág

Hartung Attila, László Panna, Obermayer Nóra, Herzog Csilla és Kővári Edit beszélgetett a FOMO című film kapcsán

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A felvezetésben a moderátor, Kővári Edit docens bemutatta az úgynevezett FOMO jelenséget tudományos szemmel. Mint kiderült, még az olyan, egymáshoz szorosan közel álló generációk, mint az Y és Z is, különbözően használja vagy használja ki a digitális világ adta lehetőségeket. Kővári Edit elmondta, a kutatások szerint míg az Y generáció a munkájához és a tanulmányaihoz, információ- és tudásszerzéshez használja a közösségi médiát, addig a Z generáció tagjai főként a lelki problémái megoldásához, egymás támogatásához. A két generáció viselkedése abban megegyezik, hogy tudatosan használják a közösségi médiát.

A film rendezője, Hartung Attila, valamint az egyik szereplő, László Panna Fotó: Pesthy Márton/Napló

A FOMO (Fear of Missing Out) szakmai kifejezés hazánkban már az elmúlt tíz évben jelen van, de a tavaly megjelent filmnek csupán pár hónap leforgása alatt sikerült a köztudatba is eljuttatnia azt. A FOMO kifejezés Andrew Przybylski brit pszichológus definíciója alapján: átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk. Mint kiderült, a rendező címválasztása nem az edukációra irányult, a FOMO mégis beépült a fiatalok szókészletébe, ezzel egyfajta prevenciót is elindítva a témában.

A film önmagában is szolgálhatja az elrettentést és megelőzést. Herzog Csilla egyetemi docens kifejtette, az átlag pedagógussal ellentétben ő azt az álláspontot képviseli, hogy a film célközönsége nem csupán a tinédzser gyermekkel rendelkező felnőttek korcsoportja, hanem a Z generáció, a tinédzserek, akikről a film szól. A film kegyetlen őszintesége mellett nehéz szó nélkül elmenni. Ritkán szakítja ketté az a gondolat a nézőt egy átlagos film nézése közben, hogy egy erőszaktevő tulajdonképpen hőse vagy antihőse a filmnek. A történet nem könnyed, a FOMO arról szól, hogy négy 18 éves gim­nazista srác folyton videón követi nyomon a saját életét. Fájdalmas You­Tube-kihívások, lányok, bulik, alkoholizálás tanóra alatt – tehát átlagos tinédzseri érdeklődési sémák jelennek meg a videókban, melyeket feltesznek az internetre. A négyes egyik tagja, Gergő egy buliban egyre inkább összemelegedik a gimnáziumban tanító egyik tanár lányával. Azonban a lány sokat ivott (ahogy mindenki a tömegben), és gyorsan „kidőlt”. A fiú barátai pedig ráveszik Gergőt arra, hogy közösüljön az alvó lánnyal. Innentől pedig a film ennek a súlyos tettnek a következményeit mutatja be.

Herzog Csilla kiemelte, a kutatások azt bizonyítják, hogy amíg a szülők a gyermekeik 14 éves koráig korlátozzák azok internethasználatát, odafigyelnek rá és szűrőprogramokat használnak, addig efelett teljesen elengedik az ellenőrzést. Abban a korban, amikor a legtöbb testi és lelki változáson mennek át a fiatalok, amikor nagyon befolyásolhatók, amikor a szexualitás és a társasághoz tartozás lesz a priori szempont, ebben a különösen instabil időszakban a szülők egyszerűen elkezdenek „megbízni” a gyerek internethasználatában, és elengedik a kezét, ami hatalmas veszélyeket rejt. Például, hogy belehergelik egymást bűncselekményekbe.

Hartung Attila, László Panna, Obermayer Nóra, Herzog Csilla és Kővári Edit beszélgetett a FOMO című film kapcsán Fotó: Pesthy Márton/Napló

A kerekasztal résztvevői, így Herzog Csilla, akinek kutatási területe a 14–18 évesek médiaműveltsége, Obermayer Nóra egyetemi docens, akinek a digitális tudásmegosztás és networking a szakterülete, László Panna, a film női főszereplője, a Filmpiknik arca, valamint Hartung Attila rendező ennek a jelenségnek az okairól és társadalmi hatásairól szóló diskurzusa a Nyugdíjas Egyetem résztvevőinek is aktuális tudást adott át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában