Új tervekben nincs hiány

2021.02.05. 07:00

Nagy reményekkel, töretlen lendülettel indította az évet a Laczkó Dezső Múzeum

A 2020-as esztendő sok hullámvölgyet hozott a Laczkó Dezső Múzeum számára. A múzeum igazgatója, Péterváry-Szanyi Brigitta szerint ez a folyamatos újratervezés éve volt, és az intézmény már a jövőre koncentrál.

Horváth Virág

Péterváry-Szanyi Brigitta szerint 2020 a folyamatos újratervezés éve volt

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A veszélyhelyzet alatt a Laczkó Dezső Múzeum az online térbe költözött, ennek ellenére igyekeztek megőrizni a kapcsolatot a látogatókkal és felhívni a figyelmüket a múzeum által őrzött értékekre.

– Mivel munkatársainknak csaknem háromnegyede a veszélyeztetett csoportba tartozik, ezért a többség számára megteremtettük az otthoni munkavégzés lehetőségét. Kollégáink ebben az időszakban is leltároztak, digitalizáltak, pályázatokat írtak, kutatómunkát végeztek. Egyes területeken a személyes érintkezés nélkül folytatódhatott tovább a megszokott keretek között a munka, például a külön műhelyben dolgozó restaurátorainknál. A beruházásokhoz kötött régészeti munka sem szakad meg, így kerülhetett sor többek között a várpalotai várhoz kapcsolódó feltárásra is – mondta Péterváry-Szanyi Brigitta.

Hozzátette: 2021 új kihívásokat is hoz, a múzeum idei terveinek középpontjában két fő projekt áll. Egyrészt az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programokhoz kapcsolódóan egy értékfeltáró, közösségfejlesztő, tájkutató programot indítanak el, melynek célja a helyi identitás erősítése és a helyi értékek megismerése, feltárása, majd a helyi igényeknek megfelelően turisztikai és gazdasági hasznosításuk.

– Programjainkat Dörgicse, Felsőörs, a Káli-medence, Szigliget, Nagyvázsony és Veszprém területén tervezzük megvalósítani. Másrészt óriási öröm számunkra, hogy az EKF infrastrukturális fejlesztései közé bekerült a múzeum kiállítóépületének teljes felújítása. Ennek köszönhetően 2023-ban megújult, európai színvonalú kiállítóterek fogadhatják a látogatókat, egy új, a város történetét bemutató állandó kiállítással. Egy gyűjteménynek köszönhetően a rendszerváltás korszakát bemutató kiállítás jön létre a városban – emelte ki a múzeum igazgatója. Mint mondta, ezeket megelőzően az idei évet látogatói igényfelméréssel kezdik: arra kíváncsi a múzeum, hogy a veszprémiek milyen témájú kiállításokat látogatnának szívesen. Az intézmény céljainak megvalósításában nagy segítségükre vannak pályázati források.

Péterváry-Szanyi Brigitta szerint 2020 a folyamatos újratervezés éve volt
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A felsőörsi raktárbázis fejlesztése folytatódhat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatából, és szintén az NKA támogatja a nyáron megrendezendő M4M szakmai konferenciát is. 12 millió forint támogatást nyert a múzeum az Erasmus+ pályázat keretében, melynek segítségével tíz munkatárs intenzív nyelvtanfolyamon mélyítheti tudását egy korábbi kulturális fővárosban, az írországi Galwayben készülve 2023-ra.

A Laczkó Dezső Múzeum az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti tehetség program pályázatán támogatást nyert egy többalkalmas tanműhelyfoglalkozás-sorozatra, illetve egy helyi identitást erősítő, ifjúságot megszólító projektre is kapott 30 millió forintot.

Péterváry-Szanyi Brigitta lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, nagy reményekkel és töretlen lendülettel vág bele a Laczkó Dezső Múzeum a 2021-es évbe, de óvatos tervezéssel, minden eshetőségre felkészülve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában