Csengey Balázs: Apámnak fontos volt az őszinte, egyenes, tiszta beszéd

Milyen emlékei vannak az édesapjáról?

– A hatodik életévemben voltam, amikor meghalt, így csak emlékképeim vannak. Sokat utazott, ezért amikor otthon volt velünk, felértékelődött az együtt töltött idő. A 77 magyar népmeséből édesanyánktól esténként csak rövideket kérhettünk, apától viszont, ha Keszthelyen volt ő is, a leghosszabbakat. Aztán a halála után megtapasztaltam, milyen sokan ismerték. Bácsik veregették a vállamat: „Büszke lehetsz az apádra. Ha élne, itt lenne velünk, a mi politikai közösségünkben.” Sokáig nem tudtam ezzel mit kezdeni. Tény, hogy édesapám mindig az egységet kereste, talán ezért is gondolta mindenki, hogy ma velük, az ő politikai csoportjukban lenne. Sokféle gondolkodású embernek volt a vitapartnere és a barátja.

Mit gondol, melyik platformban ülne ma?

– Nehéz rá válaszolni. Az egykori társak közül sokan elsodródtak a szélrózsa minden irányába, mások visszavonultak. Arra gondolok, ha ő nem hal meg, talán nem is így alakul a politikai paletta: nem esik sokfelé az MDF, nem válik ki az MDNP, a MIÉP. Édesapám az MDF-ben egységesítő szellem volt, egyfajta közvetítő, aki Csurkától Elek Istvánig mindenkivel szót értett. Nyilván az emlékezetes 1989. március 15-ei beszéde miatt is emlegették együtt sokan Petőfi Sándorral. A sorsuk is hasonlít, mindketten elvesztettek egy választást, amit nagy fájdalommal éltek meg. Apám 1990-ben Keszthelyen, a lakóhelyén maradt alul. Fel lehet tenni mindkettőjüknél a kérdést, mi van, ha életben maradnak. De Petőfinek az volt a sorsa, hogy Fehéregyházánál eltűnjön, elessen. Talán édesapámnak is ez volt megírva. Szerintem, ha élne, ma nem az Országgyűlésben, hanem otthon, az íróasztalánál ülne és dolgozna.

Mikor kezdte el foglalkoztatni az édesapja szellemi-irodalmi életműve?

– Az irodalmi munkássága előbb. A novellákat, regényeket ismertem először, és az egyes szám első személyű elbeszélőknél a főszereplőt az olvasó amúgy is közelebb érzi magához. Nekem meg ez megvolt. Az egyetemi szakdolgozatomban Lengyel Péter Cseréptörés, Győrffy Miklós A férfikor nyara és édesapám Találkozások az angyallal című regényét hasonlítottam össze. Továbbá rendszeresen hallgattam apa Cseh Tamással közös dalait. Sok kézirat is előkerült otthon, naplórészletek, dalszövegek, hozzá írt levelek Esterházy Pétertől Sinkovits Imrén át Csurka Istvánig. Sokáig halogattam, hogy nekiálljak. Amikor tanítottam, folyton a nyári szünetre tologattam, akkor meg elmaradt. Most, hogy három éve a Cseh Tamás Archívumban dolgozom, nekiültem a kettejük közös dolgainak. A levelezésüknek az egyik fele Cseh Tamásnál volt, a másik nálunk. Ezeket fésültem össze. Elkezdtem a hagyaték, a kiadatlan kéziratok átnézését is.

Melyiket tartja fontosabbnak: az irodalmi vagy a politikai hagyatékot?

– Nekem az irodalmi a fontosabb. Apám nyolcvanas évekbeli politikai szerepvállalása is ezzel függött össze. Miután azt tapasztalta, hogy belenyúlnak a szövegeibe, kihúznak részeket, mondatokat, vagy látta, hogyan lehetetlenítik el a Mozgó Világot, úgy érezte, ha írni akar, akkor ki kell állnia, és vállalni az egyéni felelősséget. Szembe kell mennie a hatalommal, amelyik szerzőket ítél önkényesen szilenciumra. Az írásai közül a legtöbb esszé, ezek fontos kordokumentumok. Ahogy ezek, úgy a novellái és a regénye is, vagyis a szépirodalmi művek is a szabadságról szólnak. Ma a „politikus” kifejezés nem örvend köztiszteletnek, és azt hiszem, édesapám alkata ennek nem is felelt meg. Neki fontos volt az őszinte, egyenes, tiszta beszéd, az értelmes vitakultúra. Nem tudom, menet közben mennyire látta, hogy ez nem arról szól. Bizonyára nem tudta, mi következik, de megérezte a változás előszelét a monori találkozón vagy Lakiteleken. Hitt a változásban már akkor, amikor még csak kevesen.

Mivel Csengey Dénes posztumusz tagja lett a magyar Digitális Irodalmi Akadémiának, az életműve közkinccsé válik, szabadon elérhető a világhálón. Találkozhatunk újdonságokkal is?

– Minden szerzői kötetben megjelent írása fent van már, a kiadatlan írások még nincsenek. Így például nem olvasható három monodrámája sem, amelyek június elején egy kötetben jelennek meg. Továbbá a kiadatlan írásokkal még munka van. Szeretném, ha idővel a hagyaték hozzáférhető lenne, egy helyre kerülne, és lenne gondozója, gazdája.

A Paksi Csengey Dénes Kulturális Központ erre nem lenne alkalmas hely?

– Nem közgyűjtemény, vagyis nagy teher lenne számukra. De ott valóban őrzik és ápolják édesapám emlékét. Októberben emlékhetet rendeznek a tiszteletére kerekasztal-beszélgetéssel, műhelykonferenciával, kiállítással.

Melyik a legkedvesebb Csengey-műve?

– A Találkozások az angyallal, valamint a Mélyrepülés, amely közös munkájuk Cseh Tamással. Persze, amikor kezembe kerül egy-egy novellája, akkor van, hogy éppen azt érzem a legerősebbnek.

Önnel együtt Csengey Dénes is bekerült a Cseh Tamás Archívumba, hiszen az édesapjának és a legendás zenésznek volt közös korszaka. Mi ott a dolga?

– A Cseh Tamás Archívumot a 2010-es évek elején alapította Hanák Gábor, hogy a zenész hagyatékát, az audio és írott anyagokat, képzőművészeti alkotásokat összegyűjtse, digitalizálja és feldolgozza. Azóta is folyamatosan érkeznek felajánlóktól fényképek, eddig ismeretlen koncertfelvételek. De túlmutat az archívum Tamás alakján, hiszen a korszakkal, a pályatársak életútjával egyaránt kiemelten foglalkozik. Nekünk Keszthelyen volt egy fadobozunk. Pontosabban két fadoboz volt, az egyik Cseh Tamásnál, a másik édesapámnál. Ezekben tartották a közös dolgaikat. A levelezésük például e két dobozból rakható össze, hiszen mindegyikük eltette a másik leveleit. De előkerültek belőle dalszövegek, versek, Cseh Tamás kazettái közül olyanok, amelyekből kiderül, hogy édesapám egyik-másik verséhez már dallam is társult. Tehát, hogy némi képzavarral éljek, a dobozokban az van, ami fiókban maradt. Az a feladat, és nemcsak az archívumban, hogy előbb-utóbb a Csengey Dénes hagyatékában maradt minden érdemes kézirat nyilvánosságot kapjon. A nyáron a Hitel Könyvműhely gondozásában megjelenő három monodrámája mindenképpen ilyen.