Iharkúti páncélos dinoszauruszok koponyáját vizsgálták

Ősi Attila paleontológus, az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője elmondta, egy tucat csontmaradványt használtak a vizsgálathoz, ezek négy azonos fajba tartozó egyed koponyájának a darabjai, melyek különböző fejlettségi szintet képviselnek. A legnagyobb koponya, amely 35–40 centiméteres hosszt érhetett el, egyben a legnagyobb megtalált páncélos dinoszauruszhoz tartozik az iharkúti lelőhelyről. Ez a Hungarosaurus tormai lelet 2001-ben került elő, és a csontváz jelentős része is fennmaradt. Ez az úgynevezett holotípus, tehát olyan példány, mely alapján leírják az adott fajt. Arra lehet következtetni, hogy a legnagyobb egyedek 4-4,5 méter hosszú, két lábon járó páncélos dinoszauruszok lehettek.

A leletanyag egyedülálló lehetőséget biztosított az ELTE Őslénytani Tanszékének és a kanadai Guelphi Egyetem munkatársainak, hogy jobban megértsék a közel 130 millió éven keresztül létező csoportnál e csonttani jellegzetesség kialakulását, változatosságát és lehetséges szerepét – közölte honlapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A dinoszauruszok számos csoportjánál a koponyán különféle alakú, méretű és funkciójú csontkinövések találhatók: különös taréjok, tülkök, tüskék, gallérok vagy piramis alakú kidudorodások. Egy klasszikus példa a Triceratops, amelynél az egy méter átmérőjű, nyakat védő csontpajzs előterében három, támadásra és védelemre egyaránt alkalmas csontos szarv mered előre. Nemcsak a Ceratopsiáknál találunk ezen a téren változatosságot. Koponyadíszítettség tekintetében az egyik legmarkánsabb csoport a páncélos dinoszauruszoké, ennek kialakulását és egyedfejlődésen keresztüli változását még alig vizsgálták.

– Az elmúlt húsz év kutatásainak köszönhetően mára több részleges koponya és töredékes koponyaelem került elő Iharkútról, melyek ennek a négyméteres, tüskés növény­evőnek a különböző fejlettségű egyedeihez tartoztak: amíg a legkisebb koponya alig volt 15–17 centiméter, a legnagyobb elérte a 35–40 centit – fejtette ki Ősi Attila.

Magyar János és Rosta Károly, az ELTE Őslénytani Tanszékének munkatársai a koponyák egyes darabjairól háromdimenziós rekonstrukciókat készítettek, melyek révén össze tudták vetni azok kiterjedését és alakját. A kutatócsoport a budaörsi Zeiss CT-berendezésével megvizsgálta a csontok belső szerkezetét is, így az alig egytized milliméteres digitális szeletekből megismerhették, milyenek ezek a 85 millió évvel ezelőtti csontok belülről.

A kutatásban részt vett ­Matthew Vickaryous professzor is, akivel közösen hasonlították össze az Észak-Amerikából ismert Euoplocephalus koponyadíszítettségét a hazai leletekkel. Ősi Attila megjegyezte, manapság a különböző tudományterületeken, többek között a gerinces paleontológiában egyre gyakoribb, hogy külföldi specialistákkal dolgoznak együtt, és ez oda-vissza is igaz. Amíg az észak-amerikai rokon formánál a koponya díszítettségét részben az okozza, hogy az állat egyedfejlődése során csontelemek forrnak hozzá a koponyacsontokhoz és teszik őket dudorossá, tüskéssé, addig a Hungarosaurus esetében ennek nyomát sem találták. Utóbbinál a koponyacsontok vastagodtak meg és váltak díszítetté, ami néhol 4-5 centis taréjok, dudorok formájában nyilvánul meg.

– Ezzel bizonyítást nyert, hogy a mai hüllőknél tapasztalható folyamatokhoz hasonlóan a páncélos dinoszauruszoknál sem egyetlen folyamathoz kötődött a koponya díszítettségének kialakulása – mutatott rá Ősi Attila.

A kutatás másik fő eredménye, hogy végre különböző fejlettségű egyedeken figyelhették meg a koponya díszítettségének kialakulását. Ebből derült ki, hogy a koponya díszítettségét okozó csontdudorok és taréjok (a Hungarosaurus esetében például a szemüreg fölött) már az egyedfejlődés korai szakaszában, még egyáltalán nem kifejlett egyedeknél is erőteljesek voltak. Arra egyelőre nincs egyértelmű válasz, hogy ezeknek a csontképleteknek pontosan mi lehetett a funkciójuk. A funkció tekintetében a mai, csontdudorokkal, taréjokkal rendelkező állatoknál (például gyíkok, krokodilok, madarak) is sokféle válasz van – illetve több esetben nem is ismert az. Abból, hogy már az egyedfejlődés korai fázisában jelen volt az erőteljes koponyadíszítés, arra lehet következtetni, hogy talán inkább a saját fajtársak felismerésében, mint a nemek közötti különbség hangsúlyozásában lehetett szerepük. Ennek tisztázásához további és teljesebb leletanyagra van szükség. Ősi Attila rámutatott, ha a járványhelyzet lehetővé teszi, szeretnék folytatni az iharkúti ásatásokat.

– Tavaly lett volna a huszadik, jubileumi ásatás, amelyet nem tudtunk megtartani. Talán idén lesz erre lehetőség, emellett ha lehet, a nyílt napokat is szeretnénk megszervezni. Minden évben az ásatáshoz kötődően három nyílt napot szervezünk, melyek keretében napi négyszázan ellátogathatnak a lelőhelyre, hogy közelebbről szemügyre vegyék az ásatást, és akár egy felfedezés részesévé is váljanak – tette hozzá a paleontológus.