Ramasz László számára már fontosabb a fellépésnél a koreográfia tanítása

Harminc évvel ezelőtt pecsételődött meg Ramasz László sorsa, amikor nagyanyja barátnője megtudta, hogy Kovács Norbert Cimbi táncos gyerekeket keres utánpótláscsoportjába. A nagymama kézen fogta Lacit és nővérét, Vandát, úgy mentek az Ajka-­Padragkút Táncegyüttes próbájára.

– Én voltam ott a legkisebb, de a nővérem sem volt még nyolcéves sem. Mindketten ott ragadtunk. A Csetlő-botló Tánccsoportban roptuk évekig, mígnem kiskamasz koromban lázadtam és kiléptem. Tizenhárom évesen ciki volt a kicsikkel fellépni, és a kortársaim általában nem néptáncot tanultak, így kihagytam egy nyarat. Közben édesanyám és Cimbi nógatott, hogy folytassam, hát engedtem nekik. Cimbi megszerettette velem a táncot és elindított a pályán, ezért ma is hálás vagyok neki.

Akkor a felnőttcsoportba kerültem, ahol megint csak a legkisebb voltam – emlékezik Laci nevetve. Ügyes táncos volt már gyermekként is, és ma elismeri, hogy rengeteget adott számára a tánc, az együttesben érzett hovatartozás. Legjobb barátai a tánccsoportból kerültek ki. – Ott mindenki idősebb volt nálam, így sokat tanultam a társaimtól az életről is. Mindent összegezve szerencsém volt, mindig jó helyre kerültem. Nem voltak nehézségeim, és ha kedden feladatul kaptam egy koreográ­fiát a hétvégi fellépésre, azt már péntekre megtanultam. Abban az időben sokan voltunk, így nem kellett mindenkinek tudnia minden táncot. Motivált, ha új feladatot kaptam, jó érzés volt megtanulni, megfelelni. Ma már kevesen vannak a vidéki táncegyüttesekben, mindenkinek tudnia kell minden koreográfiát.

Cimbi után még két nagy mesterem volt a pályán, Kádár Ignáctól rengeteget tanultam, például ami a szemléletet és a technikát illeti. Sokat köszönhetek neki az Aranysarkantyús megmérettetésekre való felkészülések terén is. Varga János Boxos, a Zala Táncegyüttes művészeti vezetője szintén megláthatott bennem valamit, hiszen elhívott Zalaegerszegre tanítani. Nyolc éven át oktattam ott, közben Boxos sokat hozzátett a szemléletemhez, megtanított például a koreográfia­készítésre. Szabó Csabának is sokat köszönhetek. Ő most a Tördemic Néptáncegyüttes művészeti vezetője, de sok évig táncoltunk együtt az ­Ajka-Padragkút ­Táncegyüttes felnőtt­csoportjában, és az egész pályafutásom alatt támogatott táncosként, emberként egyaránt. Amellett, hogy Boxossal mindig nagyon jó kapcsolatunk volt, sokat segített az Ajka-Padragkút Táncegyüttesnek. Nagyon kivéte- les mesteremnek, barátomnak tartom – mondja Laci, aki öt éve az Ajka-Padragkút Táncegyüttes művészeti vezetője, és ma már csak táncoktatással foglalkozik. Úgy véli, a táncosok életében elérkezik az idő, amikorra beérnek, és már fontosabb a fellépésnél a koreográfia tanítása. Igaz, azért egy-egy látványos szólótánc még belefér, sőt! Korábban Ajkán tanított modern táncot, most Győrben adja át ebbéli tudását. Ajkán alsó tagozatos diákokat tanít néptáncra általános és művészeti iskolákban.

A nívódíjat már 2008-ban is elnyerte ugyanezen a megmérettetésen, amely az ország két táncszínházi, néptáncos fesztiválja, versenye közül az egyik. Csakhogy akkor több ilyen díjat kiadtak, most pedig csak egyet. Ezúttal kamaracsoportnak összeállított koreográfiákkal indult az együttes, a zsűri a Táncos-szólista Nívódíjat ítélte Lacinak.

Az elismert táncos ma már boldog családapa, párja ugyancsak táncol, és közel hároméves kislányuk szintén nagyon szereti a zenét, ropja is, amikor csak lehet. Szülei örülnének, ha táncolna legalább kamaszkoráig, hiszen jól tudják, mi mindent kaphat valaki már gyermekkorban a tánctól, a csoportba való tartozástól.