A sümegi művelődési központ őszre is számos programot tartogat vendégeinek

Szeptembertől indult a színházi évad, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ vezetőit örömmel tölti el, hogy hosszú hónapok után ismét szervezhetnek színházi előadásokat, műsorokat és rendezvényeket.

Tóth B. Zsuzsa

Színházi előadásokra is várják vendégeiket. A felvétel a Kék róka című előadáson készült

Forrás: művelődési központ

Oszkai Réka intézményvezetőtől megtudtuk, hogy ehhez segítséget kaptak a Déryné programtól.

– Annak keretében olyan színházi előadásokat hozhatunk el a sümegi közönségnek, amelyeket különben lehetetlen lenne. A Déryné program szlogenje, hogy a kultúra mindenkié, nem csupán egy szűk elité. Missziója a minőségi színházi élmény eljuttatása azokra a területekre is, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott. Sümeg és környéke felnőtt- és gyermekközönsége a program segítségével juthat ingyenesen vagy nagyon kedvezményesen színvonalas produkciókhoz. Szeptember harmadikán a János vitéz családi színház, október 17-én A falu rossza című előadás, valamint Földes László Hobo József Attila-estje a 2022. évi magyar kultúra napja tiszteletére vagy éppen 2022 márciusában a nőnap alkalmából szervezett, a Déryné ifjasszony című előadás.

Színházi előadásokra is várják vendégeiket. A felvétel a Kék róka című előadáson készült Fotó: művelődési központ

A könnyed, szórakoztató műfajt kedvelő közönséget szeptember 17-én a Lili bárónő nagyoperettel és a már hagyományos december 30-ai előszilveszteri előadással, az Imádok férjhez menni című vígjátékkal várjuk. November 14-én a Pegazus Színház Szomorú vasárnap című színpadi játékával készülünk. A rendező Sarkadi-Nagy Antalné, Margó néni – mondta Oszkai Réka. Hozzátette, hogy kollégáival továbbra is igyekeznek megfelelni a kihívásoknak, ami a programszervezéseket, könyvtári és múzeumi szolgáltatások biztosítását illeti. Hisznek abban hogy munkájuk fontos és látogatóik várják az igényes színházi előadásokat, kulturális programokat, a friss könyveket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában