Tapolcai születésű költő életéről szóló zenés-táncos színdarabot mutatnak be

A színmű és a dalszövegek írójával, a rendezést is felvállaló N. Horváth Erzsébettel beszélgettünk.

– A színdarab létrejöttét egy nyertes pályázatnak köszönhetjük. A Tapolcai Városszépítő Egyesület alelnöke, Varga Károlyné azzal keresett meg, hogy a Közösen Tapolcáért című projekt keretében lehetőség nyílik arra, hogy hagyományőrző, zenés-táncos színművek szülessenek.

Vállalom-e azoknak a megírását, rendezését? Örömmel mondtam igent, hiszen szülővárosom történetét több évtizede kutatom, és Batsányiról is írtam már tanulmányokat. A Bennünk élő történelem elnevezésű pályázat sikeres lett, két színdarab bemutatását tette lehetővé. A Batsányi János életéről szóló darab színre vitelét 2020 májusára, a költő halálának 175. évfordulójára, a Batsányi-napok keretében tervezte az egyesület. A másikat, az Amikor a harangok is sírtak címűt pedig az aradi vértanúk gyásznapján kívánta bemutatni.

Sajnos a pandémia ezt is felülírta. Míg az egyiket október elején, a járvány első hullámának lecsengése után láthatta már a közönség, addig a költő életéről szólót csak most, harmadik nekifutásra tudjuk bemutatni – tájékoztatott N. Horváth Erzsébet. Hozzátette, hogy a projekt menedzsere Varga Károlyné, akinek köszönet és hála azért is, mert tartotta a csapatban a lelket a várakozás másfél éve alatt. – De most végre felgördülhet a függöny! A pályázati előírásnak megfelelően szeptember 27-én délelőtt egy diákelőadás lesz, másnap este pedig a díszelőadás. Mindkettő ingyen látogatható. Mivel csak egy felnőttelőadást ír elő a pályázat, és az érdeklődés a színdarab iránt nagy, ezért úgy döntött a Tamási Áron Művelődési Központ vezetője, hogy beemeli azt az intézmény színházi programjába. Így szeptember 29-én 19 órakor is lesz előadás – tette hozzá az írónő.

A színdarabról elmondta, hogy flashback, azaz visszatekintés módszerével készült a tizenkét jelenetből álló mű.

– Az idős Batsányi János emlékképein keresztül ismerhetjük meg életének fontos eseményeit és szereplőit. Így láthatjuk majd kis csodagyerekként, aki 10 éves korától neves egyházi iskolákban tanult, majd 22 évesen, amikor már a német, latin és a francia nyelvtudás, továbbá jogász- diploma birtokában elindult meghódítani a világot. Megismerjük az első szerelmét, és kibontakozik a néző előtt a Baumberg Gabriellához fűződő, közel fél évszázados, romantikus kapcsolata. Fény derül arra is, mi lehetett az oka annak, hogy a barát Kazinczyból örök ellenség lett. Ott leszünk Batsányival nemcsak a kufsteini börtönben, de az 52 éves korában elszenvedett spielbergi fogságában is. „Hazahozza” a színdarab Jánost az édesanyja halálos ágyához, amikor végső búcsút vesz Tapolcától is. Szervesen illeszkedik a színműben a tánc és a zene a prózához. A Batsányi Táncegyüttes produkciói – a Bock Attila (Márió) által komponált zenére – fokozzák a drámai hatást. Sőt, Márió élő harmonikázásával, énekével megörvendezteti a közönséget.

A szerző a színdarab létrejöttét segítő forrásokról szólva elmondta, hogy versek, vallomások, levelek, dokumentumok, bírósági jegyzőkönyvek, vád- és védőbeszédek könnyítették meg a munkáját, ugyanakkor ezek is nehezítették.

– Bátran támaszkodtam rájuk, így az eredeti szövegek feldolgozása hitelesíti a darabban történteket. Ugyanakkor megkötötték az írói fantáziát. Bízom benne, hogy sikerült egyensúlyt teremteni a valós történések és a fikció között. Batsányi János a sokszínű, izgalmas egyéniségével akár a XXI. század embere, művésze is lehetne. Siker- és kudarctörténete nagyon emlékeztet napjaink művészeinek sorsára.

A hiányzó kapcsolati tőke, az irigység, a féltékenység, az elszigetelés, a kiszorítás hol finom, hol durva módszerei a történelemben végigkísérték a művészek életét. Mégis, talán soha nem volt annyira kiszolgáltatott Chagall Harlekin-jelmezes művésze és Karinthy Frigyes bohóca, mint most. A világháló arctalanul és álnévvel is jól működő világa sokat elárul erről. Talán jobb is, hogy a szikrázó tehetségű Batsányi nem korunk „gyermeke.” Így „csak” a linzi száműzetés jutott osztályrészéül. Pedig vezérnek, a magyar szépirodalom egyik megújítójának született, de kiütötték kezéből a vezéri pálcát. Későn, a halála előtt két évvel érkezett meg hozzá gróf Teleki József levele, amelyben arról értesítette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a levelező tagjai közé választotta. Az évtizedeket késett rehabilitá- cióra nem véletlenül reagált úgy, hogy tudomásul sem vette. Az utókor igazságos ítéletében viszont rendületlenül bízott.

Végül arról a 32 lelkes, amatőr színjátszóról szólt N. Horváth Erzsébet, aki a „világot jelentő deszkákon” meg- idézi a költőt és kortársait.

– Sokszínű a tehetséges csapat. De egy közös bennünk: az, hogy mindannyian Batsá- nyi János földijei vagyunk. Azok közül valók, akiket az a csodálatos pannon táj nevelt és ölel körül, ahová a költő sóvárogva szeretett volna – élete végéig – visszatérni. Ezért is érezzük mindannyian vállalt kötelességünknek, hogy a színdarabon keresztül is segítsük őt hazatalálni.