Múltidéző: A faárut a Bakonyból, a halat a Balatonról szállították az Óváros téri vásárba

– Úgy kell elképzelnünk a megyeszékhely központ­jában szervezett heti vásárokat – amelyek fő napja a péntek volt –, hogy a mai Óváros tértől egészen a Szabadság térig, addig a részig, ahol ma a körforgalom helyezkedik el, be­lakták a vásárosok a területet. Alig fértek el, annyian voltak, és nézelődőkből, a kínálatukat elkapkodókból sem volt hiány – kezdte múltidéző tájékoztatását Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke. Azt is megtudtuk tőle, hogy akkoriban nagy jelentőségű kereskedelmi központ volt a város. A helytörténettel foglalkozó szakértő Cholnoky Jenő veszprémi földrajz­tudóst idézte, aki úgy fogalmazott: „Veszprémnek helyzeti energiája van.” Az egészen Siófokig terjedő területről, a Mezőföldről ide hordták a gabonatermést, hogy itt cserélhessen gazdát. A Bakonyból a fa, a faszerszámok, a vadhús, a Balaton-felvidékről a gazdag gyümölcstermés, a szőlő, a bor és a halak érkeztek ide ha­sonlóképp. 

Illatos szalma az ágyba 

Minden irányból jöttek termelők és árut beszerzők is az Óváros térre, ahol nemrég felélesztették ennek a piacnak a hagyományát, újra ezen a területen is rendeznek vásárokat. 

Igaz, a múlt század elején kocsikkal, szekereken érkeztek a termények. A tér körüli üzletek, vendéglátóhelyek pedig felkészültek a gazdák fogadására, kiszolgálták őket. Minden igényüket kielégí­tették, patikát, pékárut is találtak. Emellett többek között darát, kukoricalisztből készült ételeket vehettek. Híres volt például Bauer Károly mé­száros hentesüzlete a tér északkeleti csücskében. Olyan különlegességeket is árult, mint a vaddisznó- és a szürkemarhahús. 

A vásárlók válogathattak más szezonális termékek, termények között is, kínáltak nekik egyebek mellett borsót, lencsét, babot, krumplit, és Olaszfaluból hozták a káposztát. Márkusné Vörös Hajnalka megemlítette, hogy keresett árucikknek számított a szalma. Takarmányként is, de főleg az ágyszalma. Ez volt a drágább, ám jellemzően télre cserélték ki azt otthonukban az emberek frissre, illatosra. A tűzifát is itt vették meg, a cserbükköt ide hozták a fakereskedők. S akadt itt bőven lámpákba való petróleum a világításhoz és szappan a tisztálkodáshoz, a mosáshoz. 

– Akkoriban karácsony előtt különösen népszerűnek számított a hal. A városháza déli oldalánál kaptak helyet a nagyobb halászatok. Drágán adták a fogast, de kelendő volt. Leírások szerint egy-egy nagyobb, tízkilós példányért egy mázsa búza árát kérték el. Az alsóörsi halászok pedig rendszeresen, friss süllőket hoztak. Éjszaka kifogták a halat, délelőtt 11 órakor már a pia­con voltak vele. Azok ficánkoltak a vékáikban. November végén emellett Tihanyból érkezett a garda – sorolta Márkusné, és hozzáfűzte: ruhákat, bútorokat is vásárolhattak a vevők. A Balaton-felvidéki gazdák mustot, szőlőt, újbort is kínáltak. A bakonyi termelők pedig különleges szilvát, almát, körtét. Utóbbiból a lila belű volt híres, ami apró, de ízletes gyümölcs. Télire aszalták is, így is finom csemegének számított. Kenyér­sütés után a kemencében szárították ki. 

Márc, nyírvirics, cifraszűr 

Számos édességet is találhattak az ajándékkeresők: törökmézet, mézeskalácsot, méz­bort, azaz márcot, ami a méz melléktermékéből készült édes ital. Meg lehetett kóstolni a nyírfa megkarcolt kérgéből szerzett nyír­viricset, ami üdítő, egészséges ital – tudtuk meg szakértőnktől, aki beszélt a tejtermékeket kipakolókról, a bakonyi és más Veszprémhez közeli településekről ideszállított faszerszámokról is. Szentgálon, Olaszfaluban és Bakonybélben is faragtak, összeállítottak favillákat, sütő­lapátokat, gereblyéket. A faszenet égetők is megjelentek, akárcsak a fazekasok csuprokkal, bögrékkel, tálakkal, tányérokkal. A Britter család a szitákra és a rostákra szakosodott, volt külön kötélgyártó, szabó, takács. A bakonyi cifraszűrt készítők helyben, a Séd völgyében dolgoztak. Az esztergályosok formálták az egyszerűbb és a mívesebb, magyar címerrel vagy Kossuth-képpel díszített csutorákat. Ez a fából készült edény jól tartja a hőt, s nagyon könnyű. Főként bort, pálinkát tároltak benne. A napóleoni háborúk idején a seregnek évente százezres számban rendelték – sorolta a helytörténész. 

A kádárok a hordókhoz értettek, a bakonyi bútorkészítők pedig az idetelepült német származásúak kedvéért intarziaberakásos darabokat is hoztak. Például Nagy­vázsonyból. Az úgynevezett javas­asszonyok mindenféle gyógy­növényt árultak. Így ha nem is olyan ajándékokat szerezhettek be az emberek, amelyeket manapság szoktak, számos hasznos használati tárgyhoz juthattak, és az ünnepekre a gazdagabb fogásokhoz, az ünnepi ételekhez vehettek alapanyagokat. 

Standok, sátrak rendje 

– A veszprémi piac szigorú szabályrend szerint működött. Többször is újraalkották rendeleteit. Meghatározták, ki hol kaphat helyet, és a helyieket részesítették e téren előnyben. A vásárba déli irányból érkezők először velük találkozhattak. Jobb oldalon, ahol korábban a fürdő is volt, ők árusíthattak, és köztük is előrébb helyezhették el standjaikat az idősebb iparosok, hátrébb a fiatalabbak. Aztán jöhettek az idegenek, közülük is előbb a megyebeliek, utána a megyén kívüli árusok, termelők. 

A sátrakat szépen sorban helyezték el, a vár alatt, az Anna és Patak téren, a Buhim-völgyben fértek el a kocsik – mondta Márkusné Vörös Hajnalka, és hozzátette: a téli ünnepkör előtt kelendő volt a gyertya is, amit méhviaszból készítettek a mézeskalácsgyár­tók. A világításhoz valók is keresettek voltak, de főleg a szentelt gyertyák, mert ilyennek minden házban kellett lennie annak idején, és látogatóba menve illett vinni ajándékba. 

– A török kor óta szerveztek Veszprémben vásárokat az Óváros téren, erről korabeli metszetek is tanúskodnak, és akkoriban katonák őrizték. Egészen 1946-ig tartották ezt a szokást. Idén újjáélesztették a hagyományt. Remélhetőleg egyre népszerűbb lesz, hiszen történelmi épületek biztosítják hangulatát, megint a városközpontba tért vissza – szögezte le az egyesületi elnök. 

Veszprém nagy jelentőségű kereskedelmi központ volt