Bartók és Ady

2022.01.14. 14:00

Méltóképpen ünnepli a Pannon Várszínház a magyar kultúra napját

Folytatódik a Pannon Várszínház HÍD programsorozata, amely január végén a magyar kultúra napja köré szerveződik. A programokról Horváth Csabával, a Pannon Várszínház művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Horváth Virág

A Forte Társulat közreműködésével mutatják be a Bartók és Ady című előadást

Forrás: Gáspár Gábor/Pannon Várszínház

A HÍD a Pannon Várszínház új mini fesztiválsorozata, mely a nagy múltú veszprémi TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál évenkénti eseményei között képez hidat. Határokon, nemzeteken, kultúrákon, műfajokon átívelő programja izgalmas előadókat mutat be Veszprémben, 2023 Európa Kulturális Fővárosában. A kulturális összefogás jegyében az események összművészeti programot kínálnak.

Horváth Csaba, a Pannon Várszínház művészeti vezetője elmondta, számára művészként kiemelkedően fontos a Magyar Kultúra Napja, hiszen az életét és mindennapjait a magyar kultúra szövi át. – Saját magamat is a magyar kultúra részének érzem és azt gondolom, hogy ilyenkor nagyon ildomos a nagyjainkkal foglalkozni, mint például Bartókkal és Adyval. Emellett ugyanolyan fontosnak tartom, hogy a kortárs magyar művészet, legyen az irodalom, színház vagy zene is kapjon teret ebben az emelkedett ünnepben – tette hozzá Horváth Csaba. 

Egész hétvégés programmal készül a Pannon Várszínház a Magyar Kultúra Napjára. Január 22-én, szombaton 18 órától a Bartók és Ady című darabot mutatják be a Hangvillában, melyet Horváth Csaba rendezett és koreografált. A tánc, az irodalom, a leírt és az improvizált zene találkozik egymással az előadásban. Ebből a fúzióból születik meg a két egyfelvonásos műsor a Forte Társulat, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió és a Pannon Várszínház közös produkciójaként.

- Az Auer Fesztivál után most játsszuk ismét a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Bartók és Ady című előadásunkat. Én Bartók munkásságán nevelkedtem. Koreográfusként más műveivel is foglalkoztam már, és rendszeresen hallgatok a mai napig Bartókot, nagyon sokat tanulok belőle. Számomra ő nagyon fontos, mint zeneszerző. Ismerve a kortárs zenei trendeket, változatlanul az egyik legkorszerűbb és legaktuálisabb zeneszerző – emelte ki a művészeti vezető. 

Ady és Bartók kortársak voltak, akik távolról figyelték és tisztelték egymást. Mindkettő nyelvújítónak számított koruk művészetében és bár nem igazán volt közöttük személyes kapcsolat, néhány dokumentum azt igazolja, hogy hatottak egymásra. Erről tanúskodik Bartók hagyatékának könyvtárában az Ady verseskötetekben talált több mint másfél száz ceruzás jelölés. Bartók op.16-os dalciklusa pedig az egyetlen olyan műve, ahol a szerző konkrétan a műköltészetből merít, azaz Ady versekre komponál. 

A két egyfelvonásost tartalmazó estben a Mendelssohn Kamarazenekar, Lukács Miklós Cimbiózis triója és a Forte Társulat művészei a színház misztériumán keresztül világít rá e két magyar művészóriás univerzumának párhuzamaira, sorsszerűségük azonosságaira.

Január 23-án, vasárnap a Hangvilla panoráma termében 17 órától mutatják be Géczi János A napcsíkos darázshoz című kötetét rendhagyó módon. - Az új kötetből válogattunk verseket, részben megzenésítve, részben prózával a Pannon Várszínház színészei adják elő. Másrészről az utolsó ciklusnak egy több tételes versét dolgozom fel a Forte Társulat két művészével. A Forte Társulat nem egy hagyományos verses estet mutat majd be, hanem igyekszünk fizikalitást, testet adni az egésznek. Nagyon sok olyan verse van Géczi Jánosnak, ahol a test mint objektum szerepel, és ez nagyon inspiráló volt számomra rendezőként. Mozgalmas, zenés történés lesz, nem statikus. Kap egy színházibb formát az egész – mesélte Horváth Csaba.

A József Attila-díjas költő gyűjteményes kötete egy, még javában alakuló életmű sajátos keresztmetszete. A versek többsége rendhagyó módon szólal meg a Forte Társulat (Földeáki Nóra és Krisztik Csaba), Kovács Attila zongoraművész és a Pannon Várszínház színészei (Kárpáti Barbara, Kovács Ágnes Magdolna, Zámbó Brigitta, Kovács Gábor, Murvai Márton, Szelle Dávid) közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában