Főként zene

2022.06.23. 07:00

Fiatalokból álló együttesek zenéltek a megyei könyvtár előtt

Zenés estnek adott otthont a napokban az Eötvös Károly Megyei Könyvtár előtti amfiteátrum.

Napló

Forrás: Szervezők

Forrás: Szervezők

A Főként zene elnevezésű programot a Veszprémi Diák-és Ifjúsági Önkormányzat szervezte. Lakatos Jankától, a szervezet társelnökétől, a rendezvény főszervezőjétől megtudtuk, a programban hat fellépő adott műsort, köztük a veszprémi fiatalok meghívását elfogadó profi beatboxos is. A rendezvényt a Vetési Táncegyüttes műsora nyitotta, majd a Szeptola nevű, lovassys diákok alkotta zenekar következett. A harmadik fellépő az Árkolán nevű, a Vetési gimnázium tanulóiból álló formáció volt. Negyedikként Botos Luca énekelt és gitáron játszott dalokat, őt a Sopronból érkezett beatboxos, Celed követett. Betegség miatt eggyel kevesebb fellépő szerepelt volna az est során, de beugróként – köszönhetően annak, hogy a tagok a helyszínen voltak – a heavy metált játszó Trash Peace is zenélt.

A rendezvényt és a fellépők sorát a kollégista diákok ajánlására Tárnokról érkező Old Fashioned együttes zárta. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában