A népi kultúra őrzője

2022.06.14. 12:00

Látványos műsorral ünnepelt az Ajka-Padragkút Táncegyüttes

Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes fennállása 65. évfordulóját ünnepelte a napokban a Nagy László Művelődési Központban.

Tóth B. Zsuzsa

Gazdag programmal örvendeztette meg a közönséget az Ajka-Padragkút Táncegyüttes

Forrás: Györkös József

Az ünnepi gálán Szőke Melinda irodavezető köszöntötte a táncosokat az önkormányzat nevében. Amint méltatásában elhangzott, az együttes hos - szú évek óta ápolja népünk jellemének egyik sajátos kifejezőerejét, a néptánc hagyományát. 
– Szerencsések vagyunk, hogy akad olyan vezetője ennek a közösségnek, aki szívvel-lélekkel szervez, tanít, jellemet, közösséget formál, felkészít, sikerekkel gazdagítja a magyar népi kultúra értékeit és a város kulturális életét – mondta. – Az Ajka-Padragkút Táncegyüttesnek és jogelődjének köszönhetjük, hogy a magyar népzene és néptánc, mint a népi kultúránk hordozója és továbbítója, évtizedek óta jelen van városunkban – hangsúlyozta Szőke Melinda. Kovács Norbert Cimbi nyitóbeszédében korábbi művészeti vezetőként elevenítette fel emlékeit. Beszélt a néptánc közösségformáló szerepéről, és ajándékkal köszöntötte Ramasz Lászlót, az együttes jelenlegi művészeti vezetőjét. 
Az előadáson felléptek a szenior- és az utánpótláscsoportok. Az óvodások népszokásokat és körjátékokat mutattak be, őket Fodor Eszter néptáncpedagógus tanítja. 
– A nagyobbak, a kezdő és a haladó csoportok közel kétszáz iskolás diákot tömörítenek, ők biztosítják a táncegyüttes hagyományápoló és -közlő munkájának folytonosságát – mondta Ramasz László, az utánpótlás-nevelés vezetője. A felnőttcsoport az elmúlt időszakban magyarországi és erdélyi versenyeken díjazott koreográfiáit adta elő. 
A gálán A papucsszaggató királykisasszonyok című népmese-feldolgozást is láthatta a közönség. Az archaikus szöveget a Zagyva banda muzsikája kísérte, a néptáncosok sokoldalúságát, színészi tehetségét is bizonyították a különleges koreográfiák. 
A királylányok báli mulatozása a Küküllő menti falvak örökségét mutatta be, az ezüst-, arany- és gyémánterdő szélén Magyarózd, Dombó, Magyarszentbenedek lakói járták táncukat, a szászcsávási ördögök pedig beengedték maguk közé a kacér királylányokat. A mesében a jó most is elnyerte jutalmát, és a hősök boldogan éltek, míg meg nem haltak. A gála azonban nem ért véget, a táncra perdülő közönséget táncház várta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában