Hagyomány

2022.06.05. 20:00

Sokan kipróbálták a csipkekészítést Pécselyen

Csipkeház műhelygalériát nyitottak meg, és ebből az alkalomból a nagy múltra visszatekintő csipkeverés hagyományát őrzők találkoztak Pécselyen a minap, melyet a helyi önkormányzat támogatott. A különleges és ügyességet, türelmet igénylő kézimunkát a csipkekészítők bemutatták.

Kovács Erika

Forrás: Nagy Lajos/Napló

A házat Balogh Ernőné csipkekésztő, népi iparművész vezeti, aki 24 éves foglalkozik a hagyományőrzéssel. 

A galérianyitást, illetve a találkozót Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Burgyánné Czibik Éva, Pécsely polgármestere köszöntötte, illetve méltatta a hagyományőrzők munkáját. Elhangzott egyebek mellett, a csipkeház létrehozásának célja, hogy bemutassa a vidék csipkeverő hagyományát, és ezt megőrizze, illetve átörökítse az utókor számára. A házban található egyfelől egy állandó, különleges kiállítás a történelmi múltra visszatekintő vert mencshelyi csipkéből. A Balaton-felvidéken ugyanis egyedül Mencshelyen volt élő hagyománya a vert csipkekészítésnek, mely a Veszprém megyei értékek sorába is beletartozik. Pécselyen szintén működött csipkeverés, de az nem terjedt el olyan széles körben, ezért nem maradt fenn. 2001-ben indult a pécselyi csipke átörökítő útjára, amikor ismét elkezdtek működni a szakkörök. Az akkori szakkör tagok és a ma is csipkéző Pécselyi Csipkeverő Hagyományokat Átörökítő Baráti Kör tagjainak alkotásai is megtekinthetők a csipkeházban. A foglalkoztatóteremben pedig foglalkozásokat tartanak az érdeklődőknek, mialatt a kiállításokat is meg lehet tekinteni, mindezt ingyenesen. A vendégek pedig kedvükre kipróbálhatják a vert csipke készítését. 

A rendezvényen szép műsort adott Somosné Farkas Edina ének-zene tanár, egyházzenész és Kötél-Kovács József, a Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes egyik vezetője, Borbásné Gazdag Gabriella vezényletével a veszprémi Gizella Női Kar, valamint a Bácsi Gabriella vezette Balatonfüred Néptánc Együttes. Az eseményen vert- és varrottcsipke-bemutatót tartott a Csipkerózsa Balatonendrédi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Nemeshanyból a Csipkekör, a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör és a Pécselyi Csipkeverő Hagyományokat Átörökítő Baráti Kör.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában