Hagyományos tábor

2022.08.01. 08:00

Az alkotás mellett közösséget építenek a devecseri képzőművészek

A Devecseri Képzőművészeti Alkotó Kör hagyományos táborát a helyi művelődési központ szervezte a kör telephelyén, a Rotary házban.

Tóth B. Zsuzsa

A Devecseri Képzőművészeti Alkotó Kör hagyományos táborában a cél a közösségépítés is volt

Fotó: Györkös József

A kör vezetője, Trombitás Veronika és testvére, Zsófia irányítása mellett nyolc felnőtt és két gyermek alkotott egy héten át a szabadban és a telephelyen. Amint azt Trombitás Veronika lapunknak elmondta, a tagok leginkább a szabadba vágytak, így a devecseri Várkertben a kastély épületét rajzolva a perspektívaábrázolást tanulták a táborozók, terítékre került az ábrázoló geometria. 
– Sárosfőn tájképek készültek, a négy fal között pedig csendéletek, portrék születtek az alkotók keze nyomán, valamint az emberi test ábrázolását gyakorolták. Aktívan részt vettek a Tapolcán rendezett Ablakaink kiállításon, és bár új technikát nem sajátítottak el, az eddig megismerteket használva például krétarajzok, akvarellek készültek. Az utolsó napon Noszlopon a családtagokkal együtt rendeztük meg a táborzárást, némi alkotással. Diófapáccal készültek parasztudvar-ábrázolások, azonban a cél a közösségépítés volt inkább, ahogy a tábor egész hete alattszintén. Az idei a sokadik táborunk volt már, a két évvel ezelőtti elmaradt, tavaly pedig napközis rendszerben szerveztük, ahogy idén is. Reggel kilenc órától este hétig dolgoztunk, csak ebédszünetet tartottunk, így igazán eredményesnek mondhatjuk a hetet. Az alkotókört megzilálta a járványhelyzet, a 13 tag közül nyolcan-tízen vesznek részt rendszeresen a heti foglalkozásokon. A tagok nagy része ajkai, devecseri, de Tapolcáról is jár át alkotó. A szakkör egyik fontos feladata bírálni egymás munkáit. Annyiban különbözünk más, hasonló képzőművészeti köröktől, hogy mi nem otthon, hanem helyben alkotunk ősztől tavaszig. Heti egy alkalommal több órán át együtt dolgozunk, hiszen a fejlődés érdekében mindenkinek a hasznára válik bekapcsolódni a közös munkába – mondta a matematika–rajz szakos tanár, Veronika, és hozzátette, hogy a táborban készült munkákat később kiállításon mutatják be az érdeklődőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában