Piknikre készülnek

2022.09.07. 17:00

Alkotók a sümegi művésztáborban

Folytatódott a másfél évtizedes hagyomány, a héten ismét művészek tevékenykednek a barokk kisvárosban.

Szijártó János

Készülnek a szebbnél szebb alkotások a sümegi alkotótáborban, Capári Róbert vendégei ismét szép emlékeket hagynak a városban

Fotó: Szijártó János/Napló

A Capári Róbert által indított Darnay Alkotótáborba tizennégyen érkeztek az ország különböző pontjairól. Ketten időközben elutaztak, ám a többiek lázas munkával készülődnek a pénteki zárásra, a művészpiknikre. 
– A tábort tizenöt éve indítottuk, és eddig úgy alakult, hogy minden évben meg tudtuk rendezni. Saját ötletet valósítottam meg önerőből, azonban mostanra az önkormányzat és a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ támogatja a programot. Különösen a művészpikniknél, amelyet hagyományosan a Kisfaludy-emlékházban rendezünk meg. Az idei tábort szeptember 9-én, pénteken délután zárjuk, ahol ezúttal is megcsodálhatók lesznek a város ihlette festmények, grafikák, szobrok. A piknikre várjuk a helyi és térségi alkotókat, érdeklődőket, hogy egy közös kiállítással ünnepelhessük az alkotás örömét – hangsúlyozta Capári Róbert, aki a szállást és a hét közbeni programokat biztosítja a művészek számára. 

Hozzátette, a vendégek számára tartalmas programról is gondoskodnak, jártak a Balatonon, a Sümegi Püspöki Palotában, meglátogatják a felújított türjei prépostsági templomot, s aki szeretne, még horgászhat is. 
Azt is megtudtuk, hogy az alkotótáborba idén négy új résztvevő érkezett, a többiek visszatérőnek számítanak és otthonosan mozognak a sümegi vár lábánál fekvő Capári-féle alkotótáborban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában