Okuláré Projekt

2022.10.20. 14:00

Három egyfelvonásossal léptek fel a tapolcai színjátszók Badacsonytomajon

Három egyfelvonásos színművet mutatott be egymás után a tapolcai Tamási Áron Színtársulat Badacsonytomajon az Egry József Művelődési Házban a minap. A nem éppen szokványos előadást a művelődési házban az Okuláré Projekt évadnyitó estjeként ajánlották a közönség figyelmébe.

Szijártó János

A Tamási Áron Színtársulat Badacsonytomajon, az Egry József Művelődési Házban

Fotó: Szijártó János/Napló

A rendező, s egyben a színtársulat művészeti vezetője, a Badacsonytomajon élő Antalóczy Zoltán a darab előtt köszöntötte a közönséget, s röviden vázolta a 2014-ben indult Okuláré Projekt lényegét, amelyhez társulatuk két éve csatlakozott.
- Ennek fő célja a közösségteremtés és bemutatkozási lehetőség biztosítása a fiatal kortárs magyar drámaírók számára. A programot a Fiatal Drámaírók Háza nevű szervezet koordinálja. Ők kéthavonta írnak ki új pályázatot, amelyben megadnak egy hívószót. A hívószóra kell a szerzőknek írnia egy-egy rövid egyfelvonásos drámát, maximum húsz percben. Utána zsűrizik a beérkezett pályaműveket, s ezek közül kerül ki az a három, amelyet aztán több helyszínen is feldolgoznak és bemutatnak a különböző társaulatok. A mostani alkalom hívószava a "kapás" volt, s erre épült a Badacsonytomajon is bemutatott három rövid mű. Az Okuláré Projekt sajátossága, hogy Cseke Tamás Kapás, Nagy-Szakmáry Attila Villámrandi, Szűcs Virág Natália Szinkronúszás című alkotását nagyjából egy időben tizennégy helyszínen mutatták be. 
A Fiatal Drámaírók Háza alapítója, tulajdonosa, Horváth Benji is köszöntötte a közönséget és további részleteket árult el a programról, többek között azt is, hogy a mostani alkalom az első, hogy a Balaton partján mutatkozik be az Okuláré Projekt. Majd arról is szólt, hogy számukra nagyon fontosak a visszajelzések, így ilyenkor a nézők értékelhetik, egészen pontosan a végén szavazhatnak arról, hogy melyik mű tetszett nekik a leginkább. 

Fotós: Szijártó János/Napló

Maga a három részből álló felolvasóest sikeréhez az írók fantáziáján túl a társulat négy tagja, a már említett Antalóczy Zoltánnal együtt fellépő Dominek Ica, Korponai Kitti és Bognár Róbert nagyon sokat hozzátettek. A nem éppen könnyű szövegek és a bemutatott élethelyzetek, szituációk magasra tették a lécet az előadók számára, ám ők magabiztosan teljesítették a kihívást, és a közönség számára egy élvezetes, egyben különleges estét ajándékoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában