Különleges és meghitt hangulat

2022.12.13. 18:30

Százszereplős élő betlehem játékot rendeznek a Kinizsi-várnál

A település idén is megrendezi a Százszereplős élő betlehem játékot, amelyre minden évben több ezren kíváncsiak.

Juhász-Léhi István

Az előadáshoz a Kinizsi-vár szolgáltat misztikus történelmi környezetet

Forrás: MW

Érdemes ellátogatni erre az eseményre december 23-án, pénteken ha valami igazán különlegesre és meghitt hangulatra vágyunk, hiszen az óvodásoktól egészen az idős korosztályig, mintegy százan és a helyi jószágok készülnek a nagyvázsonyi betlehemre a településen – írják a szervezők. A 25 perces zenés előadásban óvodások, iskolások, nyugdíjasok, táncosok, dalosok és élő jószágok elevenítik meg a Szent Család történetét, amelyhez a Kinizsi-vár szolgáltat misztikus történelmi környezetet.
Délután 2 órától különleges várbemutató séták várják az érdeklődőket, majd 17 órakor kezdődik a Százszereplős élő betlehem, amelyet Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze rendez. A rendezvényen forralt bor, forró tea és sült gesztenye is várja a vendégeket. Nem árt tudni, hogy rossz talajviszonyok (felázott, sáros körülmények) esetén a program helyszíne a Városi domb (Sörház utca–Rákóczi utca sarok), a Vázsonyvölgy-parkoló lesz.
A program ingyenes, de csengettyűk vásárlásával nemcsak részt lehet venni a játékban, hanem támogathatják is a nézők a szentestére hangoló, különleges élményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában