Cipész dédapja katonafotóját őrzi műhelyében az olaszfalui bőrműves (videó)

A megszínezett bőr illata és a régi árak, varrásjelölők, szabáshoz használt félköríves kések szépen elrendezett látványa, a mestermunkák sokfélesége, a változatos formájú táskák gyönyörködtetnek és számos kérdést felvetnek Török Tamás olaszfalui bőrműves műhelyében, ahonnan csipkemintás karkötő is kikerült. Sorban válaszolt azokra. Elmondta például, hogy folyamatosan továbbképzésekre jár, így készített már parádés lókantárt, csont és fa kiegészítőkkel saját tervezésű táskákat, hátizsákokat, és érdekli a szíjgyártás. Sallangtechnikával, hengeres bőrszálakból ékszereket sodor, fon, gyönyörű mintákkal, szinte elképzelhetetlenül bonyolult, összetett folyamat során, egyszerűen megkapó eredménnyel. Ott van a polcán az az oldaltáska, tulajdonképpen vadásztáska, amit gyakran hord, és az első munkája, egy kis bőrszütyő, aminek össze lehet húzni a száját, és már utóbbi is finoman díszített, az alján még egy pénzérme is van. 

Amikor gimnáziumba járt, szakkör keretében próbálhatta ki a népi kézművességet. Már gyermekkorában foglalkozott ilyesmivel, és fiatalként annyira megtetszett neki, hogy az érettségi után rögtön a nádudvari népi kézműves iskolába jelentkezett. A fafaragást, a szövést és az agyagozást is megtanulta, de a bőrözés leginkább a sajátja. Dédapja cipész volt, lószerszámokat is javított. Műhelyében katonafotóját őrzi. Sajnos alig maradt tőle szerszáma, pedig Tamás nagyon kedveli a régieket, még inkább kézbe illők, szinte műtárgyak, olyan szépek. Arról szintén beszélt, hogy nem szereti félbehagyni egy-egy feladatát: addig nem kezd bele egy másikba munkába, amíg elejétől a végéig minden szükséges lépést, fogást el nem végzett azon, amin épp dolgozik, és az elképzelésből kész darab nem lett. Ezt sokan irigyelhetik tőle, de az, hogy nem kapkod, nem figyel egyszerre többfelé, segít neki abban, hogy három nap alatt elkészítsen egy táskát, messziről látszó alapossággal, egyedien. Ebben már elismerésre méltóan gyakorlott, pedig csupán huszonöt esztendős.  

– Természetes anyag, végtelen fantáziára ad módot, sok minden készülhet belőle, ami a hétköznapokban szükséges, és legtöbbünknek nem mindegy, hogy néz ki. A bőrből készített holmi időtálló, szinte örök életű, ha vigyázunk rá. Sosem varrok két ugyanolyan darabot, mindig kitalálok újabbat. Főleg azok keresik a munkáimat, akik szívesen hordanak hagyományos viseleteket, és szeretnek egy-egy minőségi darabot sokáig használni, jó érzés tölti el őket, hogy ha ránéznek, eszükbe jut, mennyi kézi munka, emberi tudás van benne. Több Németországba került pásztorokhoz, az internet révén külföldiek is megtalálják a műhelyem. Egy ilyen, nálam készült darab persze többe is kerül, viszont a jól megvarrt bőrholmival mégis spórolunk, mert tartós – mondta el a kézműves, akinek övei például azért keresettek, mert viselői úgy érzik, tartást ad nekik. Tamás pedig annyira ad a részletekre, hogy a bőr alapanyagért maga elutazik, hogy válogatáskor azokat sajt szemével lássa, kezével tapintsa, egyesével átnézze. A szín, a vastagság sokat számít, számára sokszor abból jön az ihlet. 

Ha megrendelésre dolgozik, akkor a közös tervezés a folyamat leghosszabb része. Ha a saját kedvére alkot, akkor elég a vázlat, a többi részlet közben kiforrja magát. Először kitalálja, mit szeretne, mondjuk egy oldaltáskát, leskicceli a formát, a mintáját is megrajzolja, azzal azért szokott bíbelődni. Anyagválasztás után jön a kiszabás, a lehető legtakarékosabban, az anyaghibákat mégis kihagyva. A díszítései olykor domborítást igényelnek, a varrásnál pedig a kézzel öltésre esküszik, mert szerinte érezni kell, mennyire lehet meghúzni a szálat, ne feszüljön, ne is legyen laza, éppen jó legyen. Kezében ehhez már a gyakorlat. Ám máig nehezen válik meg az épp összeállított modelljeitől, mégis az a legnagyobb szakmai öröm számára, amikor látja, valaki hordja az egyiket.