Új formáció, régi dalok

2023.07.12. 14:00

Koncert közel másfél évtized után - Fúvóssal lépett fel a Kispál

Új formációval és régi dalokkal adott koncertet Kispál András és Lovasi András a Gyárkertben szombaton este.

Marton Attila

Babcsán Bence, Kispál András, Lovasi András és G. Szabó Hunor Fotó: Gyárkert/Vámosi Patrik

A Kispál és a Borz 2009-ben vagy 2010-ben lépett fel utoljára Veszprémben, most az együttes két alapembere Kispál és a Lovasi néven egy kvartettel koncertezett több ezer ember előtt. A Kispál és a Borz, a kilencvenes-kétezres évek egyik meghatározó zenekara, 2010-ben adta búcsúkoncertjét a Szigeten, majd ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, néhány év szünet után vissza-visszatért. A feloszlás óta nem koncerteztek aktívan, de három egymást követő évben (2014-16) egy-egy koncertsorozattal idézték fel az együttes három korszakát. Az életmű nagyjából 150 dalból álló repertoárja közel húsz év után idén aztán új lemezzel (Beszorult mondat) bővült, ez apropót adott arra, hogy néhány európai nagyvárosban és Budapesten ismét fellépjenek tavasszal. A veszprémi azonban nem egy hagyományos Kispál-koncert volt: Kispál András (gitár) és a frontember-szövegíró Lovasi András (ének, basszusgitár) mellett a doboknál a The Qualitonsból ismert G. Szabó Hunor ült, a zenekar első éveiben jellemző trió formációt Babcsán Bence (szaxofonok, tárogató, furulya) egészítette ki kvartetté. A koncert dalai elsősorban az együttes első időszakából kerültek ki: a húszegynéhány dalból ötöt-hatot leszámítva valamennyi az első négy lemezről hangzott el. A főként harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály örömére nem lettek áthangszerelve vagy túlgondolva a dalok: a lemezekről jól ismert hangzást Babcsán Bence fúvósjátéka árnyalta, vagy gazdagította új ízzel. Bár a beharangozó ritkán játszott dalokat ígért, ez csak részben teljesült: a zenekar legnagyobb slágerei és rádióbarát dalai közül valóban keveset játszottak, de többségében olyan szerzemények hangzottak el, amelyek azért elő-előfordultak a kétezres évek koncertjein is. Néhány apró megingást leszámítva olajozottan működött az együttes a másfél órás koncerten, a közönség pedig végig hálás volt, táncolt, énekelte a dalokat, és természetesen vissza is tapsolta az együttest, akik négy dalt játszottak a ráadásban. Hazafelé pedig az élmények elraktározása mellett már csak a töprengés maradt, hogy vajon Veszprémben lesz-e még valaha újra ilyen koncert Kispállal és Lovasival, ahol – nevezzük bárhogy is a színpadon lévő zenészek formációját – az elejétől a végéig Kispál-dalok szólnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában