Utazások lelki síkon

Nemrég vetítették Veszprémben legutóbbi filmjét, A másik érintését. Teszem hozzá, nagy sikerrel. Azok számára, akik még nem látták, összefoglalná, hogy miről szól a film?

– A másik érintése az emberi érintésről, illetve annak hiányáról, a hiány következményeiről szól. A történet szerint egy ismeretlen vírus terjed közöttünk, ami miatt az emberek nem tudják megérinteni egymást. Mi pedig egy családon keresztül szemléljük a problémát, egy család lelki és fizikai bugyraiban járunk, miközben a filmben egy különös alternatív gyógymódon keresztül valójában egy roadmovie-ba cseppenünk. Az utazás természetesen inkább lelki síkon érdekes, megismerjük az okokat, amelyek a kialakult helyzethez vezettek. Ugyanakkor az egész fizikai érintésképtelenség egy szimbólum, arra nézve, hogy az emberek – és itt, a filmben különösképpen a szülő a kamasz gyerekével – hogyan tudnak lelkileg kapcsolódni egymáshoz, a kapcsolódásnak milyen akadályai lehetnek. A film egyik fő helyszíne a Balaton, azon belül is a téli balatoni világ.

Újabb izgalmas periódus elé néz a film, következik a forgalmazás. Mikor kerül a mozikba?

– Szeptemberben lesz a budapesti premier, akkor kezdődik a moziforgalmazás, néhány nagyobb vidéki városban közönségtalálkozós vetítésekkel. A film most egy lengyel fesztiválon debütál, ezenkívül még van néhány külföldi meghívása, Kolozsvár, Ungvár, Bécs, az erdélyi Filmtettfeszt is meghívja őszi programjai közé, továbbá premier előtti vetítések várhatók még néhány balatoni kertmoziban. A moziforgalmazás rendkívül nehéz manapság, a nagy mozikat elárasztják az amerikai topbemutatók, az art mozik működése nagyon nehézkes, szegényes a forrás, valódi kampányra alig képes valaki, kampány nélkül pedig a film nem kerül a néző elé. Így nem marad más, mint az online platform és a televízió, ott viszont a filmélmény sérül, de még így is jobb, mert legalább a tartalom nem vész el. A filmmel, az igazi filmművészettel való találkozás nagy vásznon mára szinte elérhetetlen luxussá vált, leszámítva a fesztiválokat.

Az eddigi sorsa is kalandos volt. Szintén a mozgóképfesztiválon volt az alapjául szolgáló regényének bemutatója. Hogyan lett belőle film, és mennyiben változtak a hangsúlyok?

– Ez a disztópikus történet, hogy az emberi fizikai érintés körül problémák alakulnak ki, már régen foglalkoztat, előbb egy nagyszabású sci-fi forgatókönyvet írtam belőle, amit nem támogatott az akkori Nemzeti Filmalap. Így, hogy ne vesszen el a történet, egy regényt írtam belőle, amit azonban már egy részletesebb családtörténeti szállal egészítettem ki, hiszen egy kétórás történetnél egy regényben sokkal jobban ki lehet és ki kell bontani az előzményeket, amelyek végül a konfliktusokhoz vezetnek. Amikor a regény elkészült, addigra olyannyira beleszerettem a témába, hogy úgy döntöttem, mindenképpen megfilmesítem. Ekkor Sándor Pál filmrendező segítségével az egyszerűsítés, a szinte kamaradarabbá való átírás vette kezdetét. A főbb szálak, a fizikai és lelki érintés, kapcsolatok mellett maradt a férfi-nő viszony, és a fogantatás, a gyerek megszületésének nehézségei, illetve annak alternatív módozatai. Mindkét mű konfliktusait a családi titkok, az őszintétlen kommunikáció indikálják. A film végleges dialógjait aztán Solymosi Bálint író barátommal együtt írtuk. 

Különös gonddal figyel a filmjeiben hallható zenékre. A Magdolnához Szirtes Edina Mókus komponált, A másik érintéséhez Barabás Lőrinc, aki el is nyerte a fesztiválon a legjobb zenéért járó díjat. Mi alapján választ zeneszerzőt?

– A Magdolna és a Szeretföld archaikusabb világához Mókus zenéje nagyon adta magát, vele Ladányi István, a Szeretföld operatőr-vágója ismertetett össze. Nagyon jól ráéreztünk egymás világára, remek alkotótárs volt, az utolsó pillanatig díszítette, finomította a Magdolnát. Lőrincet körülbelül tíz éve ismerem, volt egy közös happeningünk Balatonfüreden, azóta többé-kevésbé figyelemmel kísértem a munkásságát. Rendkívül különleges zenéje van, nem lehet bármilyen zsánerben vagy szerzői filmben elképzelni, de A másik érintése forgatása közben már erősen az eszemben volt, hogy őt fogom felkérni. A forgatás felére megvolt néhány zenéje, amit mutatott, amit aztán folyamatosan hallgattam, miközben válogattam a forgatott musztert. Érdekesség, hogy mindkét zeneszerzőt „összehoztam” Bartókkal, mert míg Mókus a Szeretföldben harmonizált egy-két Bartók-darabbal, addig Lőrinc A másik érintése eleje főcíméhez átkomponálta A csodálatos mandarin zenéjét, ami szerintem frenetikus lett.

Nemrég belekezdett egy, a Pajtás sétahajó tragédiájával foglalkozó játékfilmbe. Balatoni történet, mondhatnánk. Hogy állnak a dolgok?

– Hát ezzel kapcsolatban nincsenek jó híreim. A másfél éves forgatókönyv-fejlesztés után, ami nagyon hasznos volt, és nagyon jó forgatókönyv született, a Nemzeti Filmintézet döntőbizottsága úgy döntött, hogy nem támogatja a film elkészülését. Gazdasági okokra hivatkoztak, amit részletesebben nem fejtettek ki. Gondolom, egyes produkciók nagyon megterhelték a költségvetést, így az ilyen kevésbé érdekes témákra már nem jutott. Kezdhetek gondolkodni, hogy ezt a filmet hogyan lehet megvalósítani alacsony költségvetéssel. Kár volna veszni hagyni az eddigi munkát és az izgalmas forgatókönyvet!

Nagyon termékeny. Elkezdett dolgozni egy másik filmen, ami a svábok kitelepítését is érinti. Ezzel mi a helyzet?

– Ez egy nagy vállalkozás, és fontos, hatalmas téma, amelyet szintén szürreális költségvetésből kell megvalósítanunk, miközben a pályát minimum két körülménnyel nehezítettük. Egyrészt filmnyersanyagra forog a film, amelynek első, tél végi etapja már leforgott, másfelől több külföldi forgatási helyszíne is van: Németország, Ausztria, Románia. Filmre forgatni sokkal drágább és körülményesebb, mint digitális technikára. Pályám kezdetén forgattunk celluloidra két filmet Tóth Zsolt operatőr kollégámmal, a filmre forgatás fantasztikus varázslat, ezt szeretnénk újra megélni. A külföldi helyszínekhez pedig kinti partnereket kell keresnünk. Szerencse, hogy eddigi munkáink alapján sikerült hazai koprodukciós partnereket találnunk, koproducer az Anyaföld munkacímű filmben az Oscar-díjas Saul fia producere, Rajna Gábor és az Origo Filmstúdió Ruzsinszki Ádámmal, ahol a legnagyobb amerikai filmek forognak bérmunkában. A német nemzetiségiek kiűzetését, illetve a közép-európai kiűzetéstörténeteket nagyon sok szempontból meg lehet közelíteni, és ezeket mindig új és új történeteken keresztül a nézőközönség elé tárni. Bánd és a település környéke is erősen érintett a témában, véleményem szerint egy rendkívül izgalmas filmet találtunk ki, amiért érdemes lesz megint éveket keményen dolgozni. 

Önt független filmesként szokás emlegetni. Mit jelent ez a valóságban?

– Mint az előző válaszokból kitűnik, ez általában azt jelenti, hogy nem a központi filmes támogatásból, hanem más támogatásokból, együttműködésekből, partnerségekből állnak össze a produkciók költségvetései, ami sokkal komolyabb és idegőrlőbb produceri munkát jelent. A mindenkori központi támogatási rendszer hibájának látom, hogy nem igazán figyeli, ki mit tesz le az asztalra, ki hol tart az alkotói pályáján. Azt, hogy mi alapján dől el, ki készíthet rendes költségvetésű filmet, nem tudom, de azt igen, hogy egyre több rendező kényszerül a független filmkészítésre. Különös, hogy bizonyított rendezők készítenek szinte semmiből filmet, és kialakulni látszik itthon a pizzásfilmkorszak, nevezzük így, ami azt jelenti, hogy mondjuk minden stábtag és szereplő szívességből dolgozik, az összköltségvetés csupán napi 20 darab, azaz mondjuk 15 forgatási napon összesen 300 pizzaebéd, szóval egymillió alatt megáll a költségvetés, a kávét és a vizet is beszámítva. Így készülnek el olyan magyar filmek, amik aztán a Berlini vagy a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütálnak.   

Ön a Bándi Kortársművészeti Minifeszt egyik szervezője. Miként zajlott az idei?

– A minifeszt Turós-Máté Kinga táncművész, balettpedagógus, producertársam fejéből pattant ki, tavaly már voltak előzményei néhány táncprodukció formájában. Az alapkoncepció, hogy a kétnapos minifeszt minden művészeti ágból merítsen, voltak színházi, tánc-, zenei, irodalmi, bábszínházi, filmes produkciók. Csodálatos a bándi Essegvár alatti helyszín, nagyon inspiráló, barátságos környezet. Idén azonban az időjárás miatt be kellett vinni a programokat zárt térbe, a Steierlein közösségi házba, ám a hangulat ott is remek volt. Sikerült meghívni néhány ismert veszprémi művészt, itt volt Pap Livi, Molnár Ervin, Fenyvesi Ottó, Kilián László, Preiczer Katáék, a Sunday Shift, a pápai Hermetia Puppets bábműhely, de bemutatkoztak budapesti művészek is, és a bándi illetőségű jazzénekes, Lipták Jeanne is fellépett. A látogatottságon mindig lehet javítani, reméljük, hogy jövőre már valóban szabadtéren tarthatjuk meg az eseményt. 

Mit jelent önnek a táj, ahol a családjával él?

A Bakony varázslatos vidék, és Bánd különösen szép tájban helyezkedik el. A Balaton-felvidék, a Káli-medence és maga a Balaton mindennapos ajándék az itt élőknek. A rohanó világból itt kaphatunk egy kis menedéket, természetes lassulást, elcsendesedést. Van módunk együtt élni növény- és állatvilággal, ami szép és izgalmas is egyben, házi veteményből zöldségeket tenni az asztalra nagyon jó érzés, ugyanakkor izgalom, amikor egy futó embert megkerget egy őzbak vagy egy szürkemarha. Óhatatlan, hogy a vidéken forgatott filmekben sorra feltárjuk, és a történetek szerves részévé szeretnék tenni a tájat. Kicsit úgy élem meg, mint amikor a hegymászó engedélyt kér a Csomolungmától, hogy megközelíthesse. Mi is tisztelettel közelítünk a hegyek, a medencék, a tó világához, kérjük, legyen a filmjeink segítségére, hogy egymással harmonizálva megörökíthessük az együtt töltött időt.