Koncert

2023.07.13. 17:00

Versekből jól ismert nóták

Petőfi Sándor költemények alapján íródott nótákat hallhattak Káplán György énekművész előadásában csütörtökön az Életöröm Idősek Otthona lakói.

Marton Attila

Fotó: Benkő Péter

Az énekművész a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó programot először Kiskunfélegyházán mutatta be, később több helyszínen, például Székesfehérváron is előadta. A műsorban párban hangzottak el a művek: előbb az otthon egyik lakója mondta-szavalta el Petőfi Sándor versét, majd Káplán György énekelte el a mű megzenésített változatát. A szavalathoz, énekhez gyakran csatlakoztak az otthon lakói is. Az egyes szerzemények között Káplán Erika, a művész felesége beszélt a versek megzenésítőiről, például Vitosné Hunyadi Erzsébet, Egressy Béni vagy Szentirmay Elemér életútjáról és munkásságáról. Mint a művésztől megtudtuk, a Petőfi-verseket elkészültük után olykor már néhány héttel később dalban adták elő, így nagyon gyorsan megismerhették az emberek ezeket a nótákat a 19. században. A vidám és érzékeny dalok többségének témája a szerelem, felhangzott például az Akinek nincs szeretője, a Hull a levél a virágról vagy a Befordultam a konyhára című nóta is.

A tavaly Magyar kultúra lovagja címmel kitüntetett Káplán György a Liszt Ferenc Zeneakadémia énekművész szakán végzett a hetvenes években, majd 35 éven át énekelt első tenorként a stuttgarti Délnyugati Rádió Énekegyüttesben. Missziójának tekinti, hogy minél több helyszínen bemutathassa a hazai egyházi és világi dalkincset, évente negyven-ötven koncertet ad országszerte, ingyenesen. Az éneklés és a zenélés megerősíti a lelket, jegyezte meg Káplán György. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában