Bakonyoszlopi ötezer négyzetméteres boldogságból született a díjnyertes novella

A Bakonyoszlopon férjével ötezer négyzetméteren vegyszermentesen gazdálkodó asszony ugyanis novellapályázaton nyert. 

Kicsit mindannyiunk helyett szól nagymamáinkhoz Levelek nagyanyámnak című írása. Az Álljon meg egy novellára! című felhívásra küldte el a Levelek nagyanyámnak című novelláját Pálfi Anna, és elnyerte a JCDecaux Hungary és az E.ON közös, fenntarthatósági témájú irodalmi pályázatának E.ON-különdíját. 

Így már kirakták azt pár fővárosi buszmegállóba és még többe kiplakátolják. Írásában a régiek iránti elfogadással gondol a természetvédelemre, arra, ahogy a korábban általuk tönkretett földet párjával minden erejükkel javítják, közben a személyes, a családi szálat szépen vissza- és továbbszövi. Nála az ellentmondások párhuzamokká szelídülnek. Anna – ahogy ő fogalmaz – diplomásból lett paraszt, már írtunk is róla és férjéről, Bankó Csabáról korábban lapunkban.

Ugyanis Anna könyveket, irodalmi folyóiratokat szerkesztett nagyvárosban, irodában, Csaba bányamérnökként olajfúró platformokon is dolgozott, most ötezer négyzetméteres boldogság az övék, bakonyoszlopi vegyszermentes kisgazdaságukban mindent ketten végeznek el. Vannak zebuik, apróbb állataik, a krumplibogarakat kézzel szedik le a burgonyabokrokról, szőlőjüket se éri permet. Hétvégente Anna a bakonynánai felújított kovácsműhelyben szeli saját készítésű sajtjaikat.

Erről ő úgy írt: ökoszisztéma piciben, ma önellátásnak nevezik, amit eleink egykor megélhetésnek. Szerinte mellékállásokból fenntartott álom az övék: hátrahagyták párjával azt, ahová a falubeliek mind­hiába sóvárognak. Mindez benne van, méghozzá különlegesen a Levelek nagyanyámnak novellában: „A földünket egy domb koszorúzza. Marasztalja a reggeli harmatot. Hajnalban csak gumicsizmában lehet kimenni. Kellene bele a kapca. Erre emlékszem: gyerekpléd fölhasogatva. Csizmákban ért véget a puha gyerekkor. A tehenek illatát hozza a hajnali szél. Újratanulom, amit ti tudtatok.” Kicsit az én érzéseim, talán mindannyiunk érzései szólnak Anna soraiból. Elolvashatják, meghallgathatják a pályázatot kiíró felületein.

Itt még egy idézetet közlünk, ezt is Anna választotta: „Mama, képzeld, ma láttam a kezedet. Semmire sem emlékszem belőled, csak az egyre vékonyodó, földig érő hajadra – gyereklány korod óta közelítettél belegyökerezni a földbe. Hajnali félhomályban fonod, benyálazott ujjal megsodrod a végét, és csatok nélkül befűzöd a tarkódon összetekert, semmike konty alá. Halottaim addig élnek, amíg a hangjukat fel tudom idézni.”