Pedig még sosem hallottak róla

2023.10.21. 11:00

A Karthago együttes beleszeretett Hegymagasba

A Karthago együttes beleszeretett Hegymagasba az elmúlt hétvégi koncert után. A piactéren tartott buli igencsak jól sikerült, ám itt nemcsak erről van szó.

Szijártó János

Eddig még nem hallottak Hegymagasról, de lenyűgözte őket a település, az itteni piactér és a finom ökörpörkölt

Forrás: Hegymagasi Piactér

A zenekar közösségi oldalán azt írták Takács Tamásék a koncert után, hogy 1979 óta járják az országot, s mintegy négyezer koncertet adtak idehaza, s ezenfelül még külföldön is számos fellépésük volt. Jártak többek között Kubában, a Szovjetunióban, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Erdélyben és a Felvidéken. Viszont még sohasem hallottak Hegymagasról.

– Hát kérem, most eljutottunk oda is. Igazából egy festői szépségű helyen, a Balaton-felvidék dimbes-dombos, gyönyörű lankái környezetében találtuk meg. A Badacsony, Sümeg, Tátika, Csobánc, Szigliget, Rezi által körülvett meseszerű helyen fekszik a kedves kis falu, ahová meghívtak bennünket. Marhaságok volt a rendezvény neve, amivel – reméljük – nem ránk, hanem a koncert előtt nekünk is felszolgált isteni finom ökörpörköltre célozhattak a házigazdák, amely valóban lenyűgözően finom volt. Hálából viszont egy remek, dinamikus, izgalmas és nem utolsósorban sikeres koncertet adtunk drága közönségünknek, akik ezt hatalmas tapssal, énekléssel, csápolással hálálták meg. A falu összlakossága idén 222 fő, ám a hatalmas fesztiválsátor jócskán tele volt, sőt kívül még többen voltak, tehát nyilván a környék rockrajongói valamennyien eljöttek megnézni a minket – írta közösségi oldalán a zenekar azzal a reményt keltő kiegészítéssel, hogy még visszatérnek Hegymagasra, ahova Tóth György, a Hegymagasi Piactér vezetője invitálta a nagy múltú rockzenekart. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában