A Duna partján, a Kék Dunától nagyon messze

Ez a film megint szembesített azzal, hogy mennyire közhelyekben gondolkodunk. Ez esetben Béccsel kapcsolatban, amelyről az opera, a híres karácsonyi vásár és a kávéházak jutnak az eszünkbe. Meg az elegáns emberek, akikkel ezeken a helyeken találkozhatunk. A többi városlakó, aki a villamosokon-buszokon utazik és a külvárosi Duna-partra jár csobbanni, már kívül esik a látókörünkön. A helyi művészekről meg pláne nem tudunk semmit.

Hankó András

Jelenet a filmből

Philipp Jedicke rendező az ő világukba kalauzol el bennünket hivatalosan zenés dokumentumfilmnek besorolt, ám meghatározhatatlan műfajú alkotásában. Valószínűleg neki is elege van a sztereotípiákból, ezért mindjárt rá is rúgja az ajtót a nézőre: az első kockákon egy menyasszonyi ruhába öltözött, sportcipős, bajszos nőt (?) látunk, amint épp felrugdossa a dobfelszerelését. Később, a jelenet kibontásakor sem ocsúdunk a queer előadó, Kerosin95 láttán-hallatán. A bécsiek viszont láthatólag elvannak az ilyesfajta jelenségekkel.

Meghökkentő, csak kicsit másként az aranyszínű öltönyös Gutlauninger. Falco-utánérzet, de bevallottan, önironikusan az. A méregdrágának tűnő öltönyt is 20 euróért vette. Ha már Falco: feltűnik Bécs minden bizonnyal leghíresebb szülöttjének egykori fodrásza is. Öreg pojáca. De jól áll neki. Lydia Haider punk beütésű írónő se semmi. Simán elhisszük neki, hogy a pokol hét kapuja közül az egyik Bécsben található. Az ilyen figurák mellett már-már unalmasnak és enerváltnak hat Der Nino aus Wien dalszerző és irodalmár, aki kezében az elmaradhatatlan cigarettával (a filmben folyamatosan dohányoznak, szinte érezni a nézőtéren a füstszagot) mondja: sokat álmodozik az olasz tengerpartról, de mit csinálna ott, mert úgyse értenék a bécsi dialektusát. A rendes munkákhoz meg úgyis lusta. Így hát marad.

Ez bizony valamelyest áldozatnak tűnik, mert elsőre nem tűnik olyan vonzónak az a Bécs, amelyet Jednicke elénk tár fakó felvételein. Összegraffitizett kukák, hulló vakolat, kietlen placcok. Nem valami szép a Wien folyó csupakő, kétes tisztaságú partja sem. Ide tervezi a buliját Nino Casata, feltéve, hogy nem lesz csapadék a vízgyűjtő területen, mert akkor felejtős a dolog, hiszen a cérnaszál dühöngő áradattá változik. Ember tervez, Isten végez alapon ez is történik, így a fura alakokból álló kompánia egy üres lakásban csap féktelen partit. Azt nehéz eldönteni, hogy a film régi könyvtárban felvett zárójelenete milyen mondanivalót hordoz: a második generációs török bevándorló Esra Özmen, az EsRAP duó egyik tagja egy díszes kötésű, vaskos könyvet (lexikont?) dob magasról egy másikra. A könyvből porfelhő száll fel…