Olvasónktól

2023.11.04. 08:00

Borromei Szent Károlyra emlékeztünk

Petőfi Városbarát Egyletünk (PVE) műkedvelői nemrég a Zirckler János egri festő keze munkáját dicsérő Borromei Szent Károly-emlékfestmény miatt „zarándokoltak” el a pápai, Fő téri Nagytemplomba, ugyanis 2023. október 2-án volt Borromei Szent Károly (Carlo Borromeo, 1538–1584) olasz bíboros érsek, a római katolikus egyház egyik nagy reformátora, szociális-karitatív szentje születésének 485. évfordulója. (Az egyház 410 esztendeje, 1613 óta november 4-én tartja liturgikus emlékünnepét.)

Forrás: PVE

A Pápán őrzött műalkotás azt az Európa-szerte mások által is gyakran megörökített epizódot ábrázolja, amint a főpap megáldoztatja a Milánó város falain kívül heverő, pestisben szenvedő betegeket.

Ez egy olyan régi alkotás, hogy még Petőfi Sándor költő is láthatta, hiszen amikor hosszabb ideig Pápán lakott 1841/42-ben, elképzelhetetlen, hogy egyszer sem térhetett be szétnézni a város közepén magasodó – akkor még csak alig öt évtizede álló – istenházába.

A római katolikus szentek közül számomra mindig is szimpatikus volt a nincsteleneket, az elesetteket, az éhezőket, a betegeket oltalmazó Borromei Szent Károly személye. A szegénység és a nyomorúság minden formáját orvosolni próbálta ez a kivételes metropolita: árvaházakat, ispotályokat, hajléktalanszállókat, népkonyhákat szervezett, tartott fenn. Egyszóval krisztusiként, igazi keresztény lelkipásztorként tevékenykedett. (Később nem hiába állították őt a lelkészkedő papság, a szeminaristák elé példaképként, védőszentként.) 1576 nyarán, amikor pestis pusztította Milánó városát, és még a városvezetők is megfutamodtak, ő maga állt a segítők élére. Saját javait sem volt rest beáldozni. Ruhát, élelmiszert, gyógyszert adott az embereknek (még a saját ágyát is a kórházba küldte), rendeleteket bocsátott ki, melyekkel igyekezett a fertőzés veszélyét a legkisebbre csökkenteni. A járvány tetőpontján zárlatot rendelt el mindazoknak, akik saját házukban maradtak; ambuláns szolgálatot szervezett, főleg a betegek és a haldoklók számára. Menhelyeket állíttatott fel, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötte össze, ahol ápolták őket, és megkapták a szükséges lelki ellátást is. Károly érsek egész életével, szívvel-lélekkel, minden erejével Krisztus követésére törekedett. Azonban áldozatos szolgálata teljesen felőrölte testi erejét, alig negyvenhat évesen érte a halál.

Nemcsak a magát az olajfestményen Borromei mögé festető gróf galántai Esterházy Károly váci-egri püspöknek, Pápa földesurának (Esterházy Károlynak a védőszentje volt Borromei Szent Károly), de a közelmúltban elhunyt XVI. Benedek pápának (Joseph Aloisius Ratzingernek) is egyik ideálja volt Borromei. Ugyanis Borromei Károly „át akarta alakítani a romokban heverő katolikus egyházat. Nem akart visszatérni a középkorhoz, éppen ellenkezőleg: az egyház modernizálását valósította meg a tridenti zsinat után” – olvashatjuk Rónay Tamás író-újságíró Kanyarok után a pápai trónon – XVI. Benedek életútja című könyvében.

Ha valaki a Váci egyházmegye széktemplomába, vagyis a váci Nagyboldogasszony-székesegyház sekrestyéjébe téved, megdöbbenve láthatja, hogy az ott lévő, Borromeit ábrázoló festmény csakhogynem szakasztott mása a pápai Nagytemplomi, Borromeinek emléket állító remekműnek. Nem véletlenül. A váci dóm tervezéséről is gróf Esterházy Károly püspök döntött; előbb épült, mint a pápai Nagytemplom, és ez a váci Borromei-kép több mint valószínű, hogy mintájául szolgált a pápainak. (Egyébként a váci Borromei Szent Károly irgalmas rendi kórházkápolnában is hasonló fedezhető fel.) Említésre méltó Borromei „emlékhely” Pula község. A falu késő barokk stílusú Borromei Szent Károly-templomát szintén Esterházy Károly püspök építtette. Terveit Pauly Mihály pápai építőmester, uradalmi építész készítette, a főoltárkép megfestésére a pápai Schweighart Tóbiás képíró, uradalmi festő kapott megbízást, melynek alakmintájául a váci és a pápai templom Borromei-illusztrációi adhattak inspirációkat. 

Forrás: PVE

Európa-szerte a barokk korban terjedt el az 1576/77-es milánói pestisjárvány idején önfeláldozó magatartást tanúsított, a már életében szentként tisztelt egyházreformer kultusza. Kontinensünkön az 1600-as évek elejétől kezdődően egymást követték a Borromei életének emlékezetes pillanatait megörökítő képzőművészeti alkotások. Ezek sorába jól illeszkednek a reá emlékeztető Veszprém vármegyeiek; jelezve azt is, hogy Esterházy Károly püspök egész pályafutása alatt milyen nagyon ragaszkodott a védőszentjéhez, hogy mennyire rendkívüli példaképnek tartotta Borromei Szent Károlyt az ő eszményeivel és erőfeszítéseivel. „Ha minden püspök és pap olyan lett volna, mint ő, nem került volna sor a hitszakadásra…” – áll a Diós István szerkesztette Szentek életében. 

Kerecsényi Zoltán, a pápai Petőfi Városbarát Egylet ügyvivője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában