Villámrandi Tapolcán

2023.11.21. 15:00

Drámában is otthon vannak

A Tamási Áron Színtársulat szakítva hagyományaival ezúttal nem vígjátékkal, hanem fiatal magyar drámaíró darabjával lepte meg a közönséget, de az érdeklődés így sem maradt el.

Tóth B. Zsuzsa

A Tamási Áron Színtársulat ezúttal drámát vitt színre, kíváncsian várva, hogy a változást miként fogadja a közönség

Forrás: társulat

Több mint kétszázan váltottak jegyet a Villámrandi című előadásra, amelynek Nagy-Szakmáry Attila írta a szövegét. A darabban Korponai Kitti, Szabó Eszter, Bognár Róbert és Antalóczy Zoltán bizonyította be, hogy a társulat a dráma műfajában is otthon van. Az előadást megelőzően Antalóczy Zoltán, a színtársulat vezetője elmondta, hogy míg korábban a vígjátékokat társították a nevükhöz, ezúttal mertek nagyot álmodni és az Okuláré projekt tavalyi díjnyertes darabját célozták meg. 

A társulat kéthavonta rendezett kötetlen irodalmi estjei keretében három egyfelvonásos darabot ad elő rendszeresen. A fiatal drámaírók műveiket egy témára írják, azokat a bemutatókat követően az ország minden pontján kiértékelik a nézők, akik szavazhatnak arról, hogy melyik volt a legjobb darab azon az esten. Az Okuláré projektet a Fiatal Drámaírók Háza szervezi, a darabokat országszerte, sőt, határainkon túl is bemutatják társulatok. A kéthavonta kiírt pályázatra jelentkezve a szerzők tíz-tizenöt perces, csupán néhány szereplőre írt drámát írhatnak. A tavalyi, Kapás című fordulóban azt a darabot, amelyre a közönség soraiból legtöbben szavaztak, a szerző kibővíthette a Klisé társulat színházi szakemberei segítségével egész estés darabbá. A tapolcai társulat most a forduló díjnyertes, Nagy-Szakmáry Attila által írt darabját adta elő. Az előadást a szerző is megtekintette és az előadás vendége volt a Fiatal Drámaírók Háza alapítója, Horváth Benji is, aki kötetét szintén bemutatta. 

A kissé szürrealisztikus darab a talán nem is olyan távoli jövőben játszódik és a társadalom aktuális kérdésit boncolgatja. Találó szereposztás mellett, díszletek nélkül, csupán néhány eszközzel adták elő a társulat tagjai. A darab eredeti módon fogta meg a „kapás” hívószót, a villámvadász szingli nő és a társra vágyó, esetlen férfi találkozásának különös történetét. A sztori szerint életük mozzanatait már kívülről irányítják az ügynökök, akik maguk is lebuknak, sőt, szerelembe esnek. A szerző nyitva hagyta a történet végét, Antalóczy Zoltán a rendezés jogán ezt a nyitottságot a boldog végkifejlet felé mozdította. 

Nagy-Szakmáry Attila szerint a darab a második volt a sorban, ami a tapolcai bemutatót illette, a Klisé társulat bemutatóján is hasonló sikert aratott, mint Tapolcán. Úgy vélte, hogy drámáját a hozzá legközelebb álló módon az itteni társulat vitte színre. Vallotta, hogy az itteniek értő kézzel nyúlnak darabjaihoz és megtisztelőnek vélte, hogy előadják a drámáját, amelynek a próbáján is részt vett. 

A Tamási Áron Színtársulat tervei szerint a következő év első felében újabb két darabot mutat majd be a közönségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában