Szent Márton-nap

2023.11.13. 17:34

Együtt ünnepeltek a közösségi esten Balatonedericsen

A településen idén is megrendezték a Szent Márton-naphoz kapcsolódó Márton-napi lámpás felvonulást és plébániai közösségi estet.

Tóth B. Zsuzsa

Szent Márton ünnepén idén is együtt voltak kicsik és nagyok Balatonedericsen

Forrás: a szervezők

A Szent Márton-napi program a Keresztelő Szent János-templomban megtartott, a vértanú szentéletű püspök emlékére bemutatott szentmisével kezdődött. Stadler László Dezső balatonedericsi plébános a szentmise prédikációjában Szent Márton életére emlékezve elmondta, hogy a későbbi tours-i püspök az ókori Savariában, a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot, és a római császár katonájaként szolgált. Irgalmas szívéről tett tanúbizonyságot, amikor egy különösen hideg téli estén Franciaországban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Szolgálata során alázatosságról és önfegyelemről tett tanúbizonyságot, annak ellenére, hogy imádsága és böjtölése kieszközölte sok beteg gyógyulását és ördögtől megszállott szabadulását. Jóságáról már életében legendák keringtek, és közismert tény, hogy Szent Márton a békesség és a könyörületesség szentje, akinek példája segíthet mindenkit életében a keresztény erények kimunkálásában.

A Márton-nap a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett, ráadásul ilyenkor fizették ki az éves bérleteket, járandóságokat, gyakran természetben, például liba formájában. Az újbor megkóstolása, finom ételek fogyasztása már önmagában jó hangulatot teremtett. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódnak országszerte a Márton-napi vigasságok és mulatságok – mondta a plébános.

A szentmise végén a templom előtti téren gyülekeztek a családok, kicsik és nagyok. Különféle lámpásokkal érkeztek, és fáklyáikat meggyújtva indultak el a falu utcáin a felvonulásra, amely Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni minden jószándékú emberhez, hogy örömet, békét és boldogságot tudjunk a hétköznapokban is sugározni mindenki életébe. 

A rendezvény a település életében, főleg az óvodások és a kisiskolások, a családosok körében a legnépszerűbb ünnepségek egyike. A felvonulás után Szent Márton püspök életéből egy-egy jelenetet vetítettek ki a templom homlokzatán. A lámpás körmenet a Balatonedericsi Szent József Közösségi Házban zárult, ahol a plébánia közössége szeretetvendégségre várta a megjelenteket. A gazdagon terített asztalokon tea, zsíros kenyér, sütemény, üdítő, forralt bor várta az együtt ünneplőket. Az atya köszönetet mondott a sok önzetlen segítségért az egyházközség képviselő-testületének és Papp Szarka Emőke hitoktatónak, aki 16. alkalommal szervezte meg az ünnepséget. 

Elmondta, hogy minden évben öröm és remény tölti el a szívét, hogy ilyen sokan részt vesznek az ünnepen, és elviszik magukkal az önzetlen Szent Márton emlékét a mindennapokba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában