Főtt béka / Boiling frog kiállítás a Művészetek Házában

Pedig nem egyszerű a súlytalan felületkarcolgatás, a lapos közhelyesség, illetve a kontraproduktív nyomasztás pengevékonyságú mezsgyéjén egyensúlyozni. A tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd a franciaországi Tourcoingban működő, nagynevű Le Fresnoy École Internationale des Arts Contemporains képzőművészeti stúdióban végzett, Budapesten élő, az Egyesült Államoktól Belgiumon át Németországig számos egyéni és csoportos kiállításon szereplő, egyebek mellett a rangos Leopold Bloom-díjat elnyert Szabó Eszter témáit elsősorban a közép-európai, azon belül is a magyar középkorú, „fáradt, sebezhető, dühös, öregedő” – ahogy saját magát is jellemzi – nők szolgáltatják. 

A hétköznapi élet terheiből még manapság is gyakorta aránytalanul sokat hordoznak el az anyák, de nincsenek könnyű helyzetben a valamiért párra nem talált egyedülállók sem. A gyengeség, az elesettség bevallása viszont súlyos következményeket von maga után, mondjon bárki bármit. Felveszik hát a pillangókkal díszített, émelyítően vidám blúzt. Aztán, ha rájuk szállna az a bizonyos színes pillangó – mondjuk, egy ígéretes kapcsolatként –, kezdődik a riadt hadonászás, csapkodás. 

Bár az alkotó 2023-ban készült, Vergődés című, multimédiás installációján egy korosodó nőt láthatunk, a szituáció a magukat kifelé lazának és vagánynak mutató, a valós – és egyáltalán nem biztos, hogy olyan hű, de szégyellni való – énjüket takargató férfiaknak is ismerős lehet. Természetesen mindez értelmezés kérdése, nem kötelező ilyesmit belelátni az alkotásba. De akár ez is belelátható. A több kisméretű videóból, festményből és rajzból álló, Sofa nevet viselő installáció egyik oldalán egy nő küzd az őt elnyelni készülő kanapéjával. A másik oldalon sikertelen kísérletének eredményét láthatjuk: kétdimenziós formában ott díszeleg az erősen kispolgárias minták közé nyomva-préselve. Vicces? Tragikomikus? Vagy egyenesen tragikus? Ezt majd eldönti magában a szemlélő. De hogy megérintik majd valamiképpen a látottak, az egészen bizonyos. A leírtak Szabó Eszter összes, a tárlaton szereplő munkájára érvényesek.

A kortárs vizuális művész, Aideen Barry is a fonákjáról látja a világot. Ez legnyilvánvalóbban 2011-es, Birtoklás című performatív filmjén tükröződik, amelyben egy háziasszony finoman szólva is különös viszonyulását láthatjuk a házában található eszközeihez, napi feladataihoz. A fergeteges, 6 perc 30 másodperces videó talán legemlékezetesebb jelenete, amikor főhősünk az elektromos garázsajtóval szeleteli fel a kenyeret. Mindenki azonnal „veszi” majd, hogy miről is akar szólni ez egy olyan világban, amelynek abszurditásához Barry kedvenc ihletforrásainak, az ugyancsak ír származású Samuel Beckettnek vagy Flann O Briennek a fantáziája is kevés lenne. 

Az irodalmi nagyságok mellett mostanában a nagyvilág is bőven szolgáltatott inspirációt. Többek között a mindent alapjaiban felforgató és megkérdőjelező pandémia formájában, amelynek egyik következménye a nyilvános és a privát tér közötti határok digitalizáció általi – könnyen lehet, hogy visszafordíthatatlan – elmosása. Barry Önarckép című, 9 csatornás, 18 csatornás hanggal aláfestett videóinstallációja a karantén alatt a legtermészetesebbé vált online beszélgetéseket, konferenciákat idézi meg. Noha méretükben nyilván kisebbek, nem kevésbé gondolatébresztők a képzőművész rajzvetítéses munkái sem.

Ismét egy nagyon különleges, világszínvonalú kiállítást hozott tehát össze a Művészetek Háza, amely már régóta elkötelezetten hozza el a legmodernebb irányzatokat a lenyűgöző Dubniczay-palota vagy éppen a meghitt hangulatú Csikász Galéria tereibe. Utóbbi helyszínen 2024. január 14-ig tekinthető meg a Culture Ireland, valamint a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejött, Áfrány Gábor rendezte kiállítás.