A Balaton vidékének története a régi időkben

Kr. e. 12-ben érkeztek meg a római légiók a mai Dunántúl területére, a tartományt később Pannóniának nevezték el. A balatoni térségnek korán felismerték gazdasági értékét. A létrejött kolóniák lakói elsősorban katonák, kereskedők, hivatalnokok, veteránok lettek. A fejlett anyagi és szellemi kultúra e vidéket is jellemezte: a fűtés, a vízvezetékrendszer, a fürdők, az úthálózat, az erődítmények, a használati tárgyak, a szerszámok, a fegyverek, a pénzek emlékei, nyomai a Balaton vidékén is nagy számban fent maradtak. A Kr. u. 4. században Pannóniát már mint „gazdag és boldog” országot jellemezték a források, melynek a legfőbb exportcikke a gabona, a gyümölcs és a jószág lett.

Egyes történetíróink mítoszokat szőttek e kor köré. Olvashatunk arról, hogy állítólag Tiberius császár több nyarat is eltöltött itt, vagy Néró császár parancsára itt fojtották a tó vízébe nagynénjét. Mindezek természetesen csak legendák, ám e korszak valóban sokszínű. A római kor virágzó kultúrélete, a Kr. u. 2. századtól főként Balatonfüred és Keszthely körül zajlott. Az ókorban római kolóniák, villa rusticák – azaz városoktól független nagy majorságok – sorakoztak a Keszthelyi hegység déli oldalának aljában. A rómaiak igen kedvelték a gyógy- és hőforrásokat: a füredi savanyúvizet és a hévízi kénes fürdőt. Egyes források leírják, hogy az egyik római császárné is a füredi savanyúvíztől gyógyult. Diocletianus császár felesége a füredi szénsavas gyógyforrás vízének tulajdonította csodás javulását, melynek emlékére Valéria Diana oltárt emeltetett a tihanyi félszigeten. 

Tihany egyébként is fontos pozíciót töltött be ebben a korszakban. A rómaiak felismerték benne a letelepedésre alkalmas helyet, a sok-sok előkerült üveggyöngy-lelet, a római villák alapfalai is bizonyítják mindezt. A rómaiak alakították át teljes szigetté Tihanyt, minderre a tihanyi alapítólevélben is találhatunk utalást.

Az egyik leghíresebb Pannónia provinciabeli erődítmény maradványai Fenékpusztán találhatók, ahol a Kr. u. 4. században egy 44 tornyos nagyméretű épületegyüttes állt. A Valcum nevezetű település az egyik legfontosabb kereskedelmi és hadiút mellett helyezkedett el, ellátva ennek az útvonalnak a megfelelő védelmét. A népvándorlás során az épület nagy károkat szenvedett, majd később újból helyrehozták. A források szerint itt született Theudemir király fia, Nagy Theodorik. A történelmi helyszín és az azt övező temető régészeti leletei nemcsak a rómaiak használati tárgyaiba, mindennapjaiba engednek betekintést, hanem a kereszténység megjelenéséről is tanúskodnak, hiszen többek között egy keresztény bazilika romjait is felfedezték itt a régészek. A fenékpusztai romterület, amelyet minden érdeklődő megtekinthet, napjainkban fontos ásatási helyszín.

A Balaton-felvidék és a Bakony lejtőinek uralkodó gazdasága ebben a korszakban a villagazdaság volt. A Balaton-felvidék legkorábbi villagazdasága Balácán épült meg. A Nemesvámos mellett fekvő, csaknem tízhektáros – jelenleg látogatóközpontként üzemelő– római kori régészeti park, a nemzetközi rangú Villa Romana Baláca egy egész római gazdasági régió mindennapjait idézi fel. A balácai villagazdaság nyomait a 20. század elején fedezték fel, de csak 1984-ben nyílhatott meg a nagyközönség előtt. A „luxusvilla” központi épülete a mozaikpadlós lakóház, melyben számos falfestmény is látható. A festményeken több helyütt feltűnik a szőlőt tartó Bacchus alakja. Mindemellett megmaradtak tárolóedények, amphorák, érdekes tárgyi eszközök. A Veszprém közelében meglelt monumentális balácai mozaikpadló- és falfestménymaradványok szerint a Bakony lejtőin csodás paloták állhattak akkoriban.

A római korban lakott helyeken korabeli síremlékek, falfestmény-töredékek, érdekes ásatási leletek bukkantak elő. Balatonalmádiban a kerámiacsövekből álló római kori vízvezeték kapcsolta össze a települést és a megye hegyforrásait. Badacsonyban a rómaiak jelenlétét több épület és szobormaradvány is tanúsítja. Dianát, a növényzet és a vadászat istennőjét megörökítő szobortöredék a szőlőtermesztés meghonosodásáról tudósít. A latinul Buleának nevezett Badacsonyban Itália számos patríciuscsaládja megfordult. Hévíz környékén is több római villa épült. Csopakon, a Kőkoporsó-domb egykoron római villáknak adott helyett. Hévíz-Egregyen egy római katona sírja látható (a harcos csontjaival) eredeti helyén. 

Szentkirályszabadján – Romkúton – római kori település romjait találták meg régészek, de Alsóőrs, Felsőörs, Kékkút, Örvényes, Gyulafirátót, Aszófő, Vonyarcvashegy, Zánka, Balatonszepezd településeken a római korban szintén villák sorakoztak. Kékkút története többszörösen is érdekes, hiszen az itteni Anna- és Theodora-forrás írásos említése több ezer évvel ezelőtt már megjelenik, egy Nymphák tiszteletére állított oltárkövön. A források már ekkor a gyógyhatásról szólnak, s állítólagosan a bizánci császárné, Theodora, a Kr u. 5. században nagy kedvvel fogyasztotta a kékkúti vizet.
A Birodalom bukását követően Pannóniát a Kr. u. 5. századtól különféle vándorló népcsoportok lepték el. A hunok, gótok, longobárdok, avarok, frankok, szlávok vajmi keveset örökítettek át a római hagyományokból.

A koraközépkor idején az 1055-ben alapított tihanyi apátság működése évszázadokon át meghatározta a környék életét. A 13. században kiépült a balatoni végvárrendszer, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy e vidék viszonylag későn került a török kezére. A 18. században több terv is született: nem igazán tudták mit is kezdjenek a tóval: lecsapolják, feltöltsék, miképpen hasznosíthatnák. 1776-ban Krieger Sámuel mérnök, térképész készítette el a Balaton lecsapolási és kiszárítási tervét. Elképzelése alapján a víz elvezetését követően csak egy kis csatorna vezetett volna végig a tó közepén, ezt használták volna hajózásra. Krieger Sámuel tervezetéhez megrajzolta a Balaton pontos térképét, amely egy kiváló munka, jól szemlélteti a tó 18. századi állapotát. 

Krieger egyébként három tervet készített a Balaton és a Sió szabályozására: az első tizenegyezer, a második tizenkilencezer, a harmadik már százharmincezer holdat vett volna el a Balatontól. Krieger igencsak elgondolkodtató tervének oka az a termőföld „éhség” volt, amely a korszakot nagyban jellemezte. A Balaton így csak a Dráva-Duna vízi útszakasz egyik csatornája maradt volna. A terv, a környékbeli birtokosok tiltakozására, nem valósult meg. A Balaton helyzete és állapota a 18. század végére meglehetősen sok kérdést vetett fel. A térség a 19. században megtalálta azt az utat, amely a fürdőkultúra kibontakozásához vezetett.

Kovács Emőke