A vörös Mona Lisa, avagy fénytelen ötágú csillag ragyogása

A mából visszatekintve kész csoda, hogy Attalai Gábor (1934–2011) nem zúdította magára a felsőbbség haragját, amikor 1970 telén az Erzsébet híd szomszédságában a rakpart hófehér havából kiásott egy ötágú csillagot, amely vörös helyett fekete volt, és értelemszerűen nem világított. Nem beszélve arról, hogy anyagánál fogva az „emlékmű” enyhén szólva sem hordozta magában az örökkévalóság ígéretét. Ha nem is volt idő arra, hogy „odafentre” eljusson a kissé provokatív Negatív csillag híre, a kor vezető nyugati neoavantgárd művészei – ismerve Attalai kiterjedt levelezőpartneri körét – minden bizonnyal értesültek róla. Ha igen, valószínűleg lelkesedtek érte, mivel a land art-alkotások zöme őfeléjük grandiózus, tartós és cserében igen drágán megvalósított volt. Bár az utazgatás is felejtős volt a fridzsiderszocializmus hajnalán, Attalai mégis a világ formálójának érezhette magát egy olló, egy tubus ragasztó és pár papír térkép birtokában. A Fehér Dávid kurátor összeállította tárlaton helyet kapott térképművekből legalábbis erre következtethetünk – és persze arra, hogy aki ezeket készítette, nem volt híján a képzelőerőnek. Alkotójuk szerint az egész létezésünket jelképező vörös színnel játszó, úgynevezett „red-y-made”-ek szerény méretük ellenére is magukra vonzzák a tekintetet, különösen a Mona Lisa, amely itt persze más jelentéstartalommal bír, mint a Louvre-ban megcsodálható mű.

Az eleve izgalmas kiállítási anyagból is kiemelkedő performatív művek sem nélkülözik a humort és a szarkazmust, főleg, ami az 1972-es, Élő kultúra című brómezüst zselatin nagyítást illeti, amelyen egy „Szocialista kultúráért” kitüntetés emberi bőrbe – Attalai saját karjába – nyomott negatívja hökkent meg. Megint a kérészéletű ötágú csillag motívuma, csak másként. A No Air című alkotás már sokkal keményebb témát feszeget, nem is beszélve a Kopaszításról, amely egyenesen mellbevágó. Mai szemmel is. Képzelhetjük, hogy milyen hatást keltett 1970-ben, amikor a kétéves, kötelező sorkatonai szolgálat első aktusaként nullásgéppel estek neki az újoncok fejének. Ezek után egy kis fellélegzést hoz Hugyecz Ferenc agronómus portréja, amely olcsó gúnyolódás nélkül mosolyogja meg a kor unalomig ismételt, hamiskás toposzát. Az egyik legjelentősebb kortárs textilművészként számon tartott Attalai Gábor legendás filceiből egy a mostani kiállításon is ott van. Nem akármilyen csemege ez, hiszen az 1976-os Red Felt Work magángyűjtemény része, így ritkán csodálható meg testközelből.

A Művészetek Háza tehát ismét valami olyasmit hozott tető alá – a szó legszorosabb értelmében, mert a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Vintage Galéria támogatásával létrejött, április 28-ig megtekinthető tárlat a Dubniczay-palota különleges atmoszférájú tetőgalériájában látható –, ami a világ élvonalát képviseli. Akkor is így van ez, ha a művek fél évszázaddal előtt születtek. 

De hátra van még egy nagy attrakció: március közepén jelenik meg az Attalai Gábor konceptuális műveit bemutató, hiánypótló kiadvány, amelyet itt, Veszprémben vehetnek majd először a kezükbe a művészetrajongók. Az időzítés és a helyszín nem véletlen: Attalai Gábor 1964-ben, vagyis 60 esztendeje, a Budapestről induló Forma 64 kiállítássorozat veszprémi állomásán mutatkozott be a nagyközönségnek.