Jelenkor-est a Művészetek Házában

Nemcsak az olvasók szempontjából előnyös, de minden szempontból hasznos, ha az irodalmi élet képviselői ismerik egymást, mert például újabb művek születhetnek az együttműködésből, amely sokféle lehet. Ilyen például a pécsi illetőségű Jelenkor Alapítvány által megjelentetett Jelenkor folyóirat és a Művészetek Háza Veszprém két éve indult kapcsolata. A Jelenkor szerkesztősége akkor járt először a ház irodalmi szekciójánál. A napokban másodszor került sor Veszprémben egy jóízű beszélgetésre – a házigazda Kilián László irodalmi programigazgató volt –, melyben a helyi írók, költők mellett a közönség örömére részt vett a Jelenkor főszerkesztője is.

Őrsi Ágnes

Ágoston Zoltán nem érkezett üres kézzel; a havonta megjelenő folyóirat négy legutóbbi számából hozott magával példányokat, amelyekben veszprémi alkotók munkái olvashatók. A kölcsönös bemutatkozás része volt a művek felolvasása is.

Fenyvesi Ottó, Fekete Richárd, Domján Gábor, Ladányi István és Ágoston Zoltán Fotó: Kilián László

Ladányi István meglehetősen hosszú verse (a címe: Orbán-kereszt) a februári Jelenkor számban olvasható. Mint kiderült, ő kétszeresen is érintett alkotó; egyszer az Új Symposion című könyve kapcsán, másrészt az aktuális vers kapcsán, melynek címe alatt ott a helymeghatározás is, hogy Palicson található az a bizonyos kereszt. Ladányi István a Vajdaságban született, költőnek indult, de eljött az idő, amikor már nem érezte jól magát a versnyelvben. A 90-es évek elején települt át, azután 1994-ben mégiscsak megjelent egy verseskötete, majd jött a próza. Hosszú évek múlva, kétnyelvű, kétmotivációjú költőként (ami a Symposion-kötetet is aktivizálta) jött rá, ideje újra szépirodalommal foglalkozni. Az Orbán-keresztről azt mondja, ajándék vers, tavaly júliusban született, amikor ő éppen Palicson járt. Tartalma a kormányfői találkozótól indul, majd kitér történelmi, irodalmi emlékekre a város nevezetes pontjaihoz kötődve, majd visszatér az Orbán-kereszthez.

A decemberi számban Domján Gábortól olvasható három vers. Ezek rövidebbek, s arra adnak választ, hogy lehet-e verset írni a mindennapi élet apróságaiból. Nos, igen. Az alkotó számára nagyon fontos a hely, ami, ha hosszabb ideig foglalkoztatja, több kísérlet után összeáll a vers. És bár Domján Gábor szerényen annyit mondott, csak a hely inspirálta szövegkezdeményekről van szó, a Lomtalanítás, az Almádi út és a Védelmi kiadások rólunk, nekünk szól, mindegyiket élvezet olvasni.

Közepes hosszúságú verset írt Fekete Richárd a januári számba. A Nejlon című alkotás az újvidéki piacról szól, ahol csempevágóval darabolták a disznóhúst. Az egyszerű eszköz emlékhangja, amit egy rokon sivalkodása idéz fel, keveredik más balkáni emlékekkel, hajdanvolt ismerősökkel, a Duna vizének hullámverésével. Kellemes, könnyű, napsütötte hangulatjelentés annak is, aki még nem járt a „Nejlonpiacon”.

A Jelenkor márciusi számában az első anyagot Fenyvesi Ottó jegyzi, versének címe: Az utolsó performansz. Fenyvesi 1991-ben jött át Magyarországra, akkor a család még maradt Újvidéken, ő pedig hozta magával rengeteg jegyzetét, emlékeit az „életbevágó dolgokról”. Ezekről beszél a versben is, a 80-as évek kádárizmusának lepukkant idejéről nálunk, a Vajdaságban vagy éppen Moszkvában. Őt is, mindannyiunkat sok veszteség érte az elmúlt évtizedekben, például sorra mentek el barátai az egykori Mozgó Világtól is. Ahogyan egyre többen ültek át a képzeletbeli hosszú asztalhoz, úgy sürgetett az idő, meg kell írni a verset, amit elolvasva magunk is helyénvalónak érezzük a keretet jelentő kezdő és utolsó megszólítást: Barátaim az Úrban!

A „szakmai” bemutatót követően is folytatódott a barátkozás, mert ahogyan Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője mondta, szívesen jön a királynék városába, ahol mindig megtalálja Veszprém kultúrájának alkotóit.