2019.03.12. 19:00
Huszonöt éve szervezik a sítáborok az Ipariban
Volt olyan sítábor a VSZC Ipari Szakgimnáziumában, ahová annyian jelentkeztek, hogy volt, aki nem fért be a névsorba, de előfordult olyan is, hogy alig tudták feltölteni a létszámot. A legutóbbi tábor az iskola történetének 25. szervezése volt, stabil létszámmal, évről évre visszatérőkkel.
Évről évre jó kis csapat jön össze az ipari szakgimnázium sítáborában Fotó: archív
Kobán Lászlót, a szakgimnázium igazgatóhelyettesét először arról kérdeztük, hogy emlékszik-e még az elsőre.
– Nem mostanában volt… 25 éve kezdődött, akkor még Szlovákiába jártunk – mondta. – Emlékszem, egy Janosik nevű hotelben szálltunk meg, és onnan mentünk különböző pályákra síelni.
A tábor ügyeit már akkor is egy kollégájával intézte közösen, ő maga pedig már régóta elkötelezett híve volt a síelésnek. Mint mondta, a táborszervezés most sem könnyű, ám akkoriban jóval több volt a nehézség. Nem volt még az iskolának saját sífelszerelése, a gyerekeknek úgy kellett bérelniük. Azóta sikerült ezt a problémát megoldani, több pályázatot is megnyertek, és így sikerült sífelszerelést vásárolni az iskola számára.
Közel egy évtizedig jártak Szlovákiába, míg most már Ausztria a cél, ahová több mint 15 éve térnek vissza rendszeresen. Ez a Klippitztörl nevű kis osztrák falu nagyon megtetszett mindenkinek: jó az árfekvése, remek a szállás, nem gondolkodnak azon, hogy váltsanak.
– A főiskolán tanultam meg síelni, szerelem volt az első látásra – árulta el a biológia–testnevelés szakos középiskolai tanár, edző. – Onnantól kezdve minden évben mentem. Az első tíz évemet egy általános iskolában tanítottam végig, egy olyan kollégámmal, aki szintén fogékony volt mindenre, és vele közösen szerveztünk táborokat, amelyek egyre sikeresebbek lettek. Később volt lehetőségünk testnevelőtanári módszertani továbbképzéseken is részt venni, ahol síoktató végzettséget tudtunk szerezni. A legutóbbi iskolai táborban már négyen oktattunk, és hármunknak van papírunk róla.
Hogy mennyire közösségépítő egy sítábor? Az Ipariban ügyelnek arra, hogy vonzó szabadidős programokat rendezzenek a diákoknak. Úgy fogalmazott, hogy igyekeznek széles palettát nyitni a diákság felé, hiszen nem elégednek meg annyival, hogy síelés után egyszerűen csak ülnek benn a szálláson.
– Közös programjaink vannak: idén sídiszkót rendeztünk a pályán, a srácok komoly felszerelést hoztak ki, fényeket, hangfalakat. De van avatás, ismerkedési és búcsúest is – sorolta. – Nemcsak a síelésről, hanem sok minden másról is szól a tábor.
Kobán László hangsúlyozta, mindenféleképpen szakemberrel kell megtenni a kezdeti (sí)lépéseket. Ha valaki autodidakta módon kimegy egy pályára, és fogalma sincs arról, hogy mit kell csinálni, biztosan elmegy egy életre a kedve a síeléstől. A tanácsa az, hogy síoktatóval, szakemberrel vessük bele magunkat a sportba. – Mi például az éves táborunk előtt kivisszük a gyerekeket Eplénybe tanulni – tette hozzá.
Ami más, mint 20–25 éve, az, hogy nehezebb megfogni a fiatalokat, hiszen nagy a konkurencia a digitális világban, az okostelefon leginkább. És talán az is, hogy még mindig drága sportág a síelés, ám ők igyekeznek költséghatékony megoldást találni mindenre.
– Nagyon büszke vagyok rá, hogy legalább 600–800 embert megtanítottunk a kollégáimmal az elmúlt negyedszázadban síelni, amely egy csodálatos téli sport. Sok olyan volt tanítványom van, akik azóta is visszajárnak velünk a sítáborba. Ők már hozzák a saját gyermekeiket is.
