ellepték a balatont a vitorlások

2019.07.19. 07:00

Kékszalag: gyenge szél, izgalmas csata

Gyenge szélben vívtak hatalmas csatát egymással az 51. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny résztvevői.

B. Virág Rita, Horváth Gábor

Fotó: Penovác Károly/Napló

Csütörtökön már tíz perccel a rajt előtt felsorakozott a mintegy harminc kategória 561 indulója. A kilenc órás indulást követően a The Red elnevezésű katamarán lódult meg a leggyorsabban, de a három-négy csomós szélben az első bójához érve a tókerülés csúcsát 7:13 órával tartó Fifty-fifty állt az élen.

Az idei Kékszalagon 561 hajó vett részt – 48 óra áll rendelkezésre a célba érkezéshez Fotó: Penovác Károly/Napló

Nem is hinnénk, de már a kenesei bójához érve is számtalan eseményt jegyezhettünk fel, például néhány perccel a rajt előtt a Roland Gäbler vezette New Black Jack hajóról ketten is a vízbe pottyantak. Szerencsére a legénység két tagjának sikerült visszamászni a katamaránra, így folytatták a versenyt.

Később a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Djangon felhúzták az óvó zászlót. A Kékszalag hivatalos oldalának információi szerint a hajó azért jelezte az óvást, mert szerintük az RSM2 katamarán szabálytalan volt.

Kenesénél 10:30:07 órakor fordult először a Fifty-fifty, majd két perc múlva megérkezett a New Black Jack is. Harmadik helyen vitorlázott a tizenháromszoros győztes, Litkey Farkas.

A siófoki bójához közeledve helyet cserélt a két éllovas, de továbbra is szorosan ott lihegett a nyakukon a Prevital.

A tihanyi cső felé haladva megélénkült az időjárás, az eddig gyengébb szélben hajózó egységek végre magasabb fokozatra kapcsolhattak. Ezt kihasználta a Nanushka és felzárkózott a Black Jack mögé.

Újabb fordulatokat tartogatott a Kékszalag, mert a tihanyi csövet elhagyva élre állt a PreVital, második helyre zárkózott fel a Fifty-fifty. Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkkel, Badacsony magasságában szinte teljes szélcsend uralkodott. A katamaránok lefékeztek. Szellő sem rebbent, a víz valóban olyan benyomást tett, mint az olaj. Várakozó álláspontra helyezkedtek az élen haladók, lassan, csendesen csordogáltak Keszthely felé.

A Keszthelyi-öbölnél fekete felhők gyülekeztek, és percről percre felerősödött a szél. A Váradi Szabó János kormányozta Nanushka és a Prevital fej-fej mellett haladt a harmadik bója felé.

Az öbölbe megérkezett hét katamarán is, folyamatosan változott a helyzet, a keszthelyi bóját végül a Racing Django érte el először, mögötte pedig a következő volt a sorrend az élmezőnyben: 2. Prevital, 3. Opel Fifty-Fifty, 4. MKB Extreme Sailing, 5. New Black Jack, 6. RSM2, 7. Nanushka BMW Wallis, 8. IRF, 9. HUN3BOGI, 10. Grandi e Grossi.

A vihar korábbi előjelei ellenére nem változott az időjárás, a hajók továbbra is gyenge szélben araszoltak. A taktika, a megfelelő útvonal kiválasztása alaposan felértékelődött. Volt, aki az északi, mások a déli part felé vették az irányt. Este nyolc után Fonyód magasságában jártak a legjobbak: továbbra is a Django vezetett, de az előnye minimális volt. Gyorsan kiderült, a Django választotta a legjobb utat, északon húzott el a többiektől. Ezzel együtt továbbra is nyílt volt a küzdelem.

A hajók továbbra sem haladtak túl gyorsan, a Django mögött nagyon szoros verseny alakult ki az üldöző katamaránok között.

Az idei Kékszalag aztán Petrányi Zoltánék sikerével ért véget, a Django valamivel fél egy után ért be a füredi célba. Húsz perccel utána érkezett az MKB Extreme, majd a harmadik helyért nagyot csatázott a New Black Jack és a Prevital. Utóbbi nyerte a csatát, pár perccel megelőzve vetélytársát. Az egytestű Raffica lett az ötödik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!