közel félezren futottak

2019.10.30. 07:00

Eredményesen szerepeltek a veszprémiek a futóversenyen

Technikás, éles fordítókkal, kanyarokkal nehezített pályán, pazar környezetben, a római villa­gazdaságban rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) hagyományos mezei futóversenyét, amely egyben a Mezei Futó Magyar Liga második fordulója volt.

B. Virág Rita

Közel félezer futó nevezett az idei mezei futómegméretésre, a magyar liga második fordulójára

Fotós: Nagy Lajos

Közel félezer futó nevezett a megméretésre, amely az említett magyar liga második fordulója volt, ezzel együtt a Közép-Dunántúl régiónak kiírt Sport XXI-es versenyek és az U9-es Kölyökatlétika sorozat mezei futama is.

A napot az U11-es és U13-as korosztályok kezdték, majd a kölyökatléták folytatták, ez­után következtek a liga­számok.

A szervezők elég nehéz, technikás pályát jelöltek ki, éles fordítók tették próbára a résztvevőket. Szerencsére az időjárás kegyeibe fogadta a futókat és a szépszámú néző­közönséget, ezért a száraz talajon az említett kanyarok nem jelentettek balesetveszélyt.

Az U9-esek versenyében két VEDAC-­os ezüstérem született, a fiúknál Morgan Tivadar, a lányoknál Szemán Dorka lett második. A nemesvámosi Tóth Dorián pedig harmadik.

Az U11-eseknél és U13-­asoknál is a veszprémi Sportolj Velünk SE (SVSE) nyerte a csapatversenyt, míg a második helynek a VEDAC képviselői örülhettek. Egyéniben az U11-es fiúknál SVSE-sikert könyvelhettünk el, Sinka Dániel teljesítette leggyorsabban az 1600 métert. A lányoknál teljes veszprémi fölény jellemezte a versenyt: Kiss Zsófia nyert, megelőzve klubtársát, Hegyi Flórát (mindketten SVSE), míg harmadik helyen Herku Petra (VEDAC) futott be.

Az U13-as fiúk korcsoportjában a VEDAC-­os Eichberger Máté második, csapattársa, Denk Olivér harmadik lett. A lányoknál az SVSE-s Felber Zselyke nyert, a dobogó második fokát Vajthó Barbara foglalhatta el, a harmadikat pedig Kerékgyártó Zsófia – mindketten a VEDAC sportolói.

Közel félezer futó nevezett az idei mezei futómegméretésre, a magyar liga második fordulójára
Fotó: Nagy Lajos

Az ifjúsági korosztályban a fiúkra öt kilométer várt, itt Tóth Márton ért be leggyorsabban a célba.

Az SVSE-s fiatalember 15:35 perc alatt teljesítette a távot. A lányoknak négy kilométert kellett legyűrniük, amit Varga Gréta az SVSE képviseletében 13:16 perc alatt tett meg. Klubtársa, Kirsch Natália 14:24 perccel negyedik lett.

A serdülő korcsoportban hatalmasat hajrázott Honti Marcell, aki végül a második helyet szerezte meg. A VEDAC-os futó 13:16 perces eredménnyel zárta a négy kilométert. Az SVSE legjobb eredményét Szirbek Albert érte el 13:54 perccel, amivel hatodik lett.

Az újoncoknál a VEDAC-­os Szemán Kata hatodik helyen fejezte be a három ki­lométeres távot (11:06), csapattársa, Rédling Renáta 11:07 perccel hetedik lett, az SVSE-s Mesics Borbála pedig nyolcadik (11:17).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában