A Bakony Vegyész alakulata 1970-ben mindenkit maga mögé utasított az NB I-ben

„Mosolyok és örömkönnyek. A Bakony Vegyész kézilabdás lányai boldogan ölelik egymást és a mestert. A mestert, Tóth Miklóst, akinek két évtizedes edzői munkájára ez a bajnokság tette fel a koronát.

A nagy fellendülés tulajdonképpen 1965-ben kezdődött. Talán egy kis szerencséjük is volt. Néhány ezrelékkel jobb gólaránnyal feljutottak az NB I-be. Az első évben csak a tizenegyedikek lettek, ’67-ben a hatodik helyen végeztek, innen aztán már egyenes irányban haladtak a csúcs felé. Harmadik, második, majd ebben az évben első helyezés!

A befektetett munka mindig kamatozik – ez Tóth Miklós elve. Sokat dolgoztak. Kamatozott. Tavasszal rosszabb gólarányukkal szorultak a második helyre, A Napló Kupát is megnyerték az FTC és a világhírű SC Leipzig előtt. A bajnoki hajrában nagy versenyt vívtak a bajnok FTC-vel, s bírták az iramot a Bp. Spartacus, a Vasas, és a Csepel ellen. Mindig győztesen hagyták el a pályát.

A boldog lányok a Csepel elleni mérkőzés után magasba dobták edzőjüket. S akárcsak ők, mi is reméljük, az első bajnokságot hamarosan több követi” – írta a Képes Sport 1970-ben a Bakony Vegyész TC első és mint később kiderült, utolsó bajnoki címéről.

Az ötven évvel ezelőtti sikerből oroszlánrészt vállalt Kis Dezsőné Till Katalin.

– A Fradiban kezdtem el kézilabdázni, majd az érettségi után a Testnevelési Főiskolán játszottam. Akkor eldöntött tény volt, hogy a diploma megszerzése után visszamegyek a zöld-fehérekhez, azonban az FTC nem tudott tanári állást szerezni. Ezzel egy időben viszont, Ritter Erzsi ajánlása után, megkeresett a Veszprém, amely akkor jutott fel az NB II-ből az NB I-be. A tanári állást azonnal megkaptam, így nem volt kérdés, hogy Veszprémben folytatom – mesélte Kis Dezsőné, Kati.

Az apró termetű szélső, aki irányítóként, sőt mi több, beállóként is bevethető volt, egy éven át Zircre járt tanítani, s ezalatt az idő alatt gyakorla- tilag csak a meccseket vállalta. Ezt követően Veszprémben kapott állást, s már a délutáni edzéseken is részt tudott venni.

– Tóth Miklós látta el az edzői, menedzseri feladatokat. Felismerte, hogy a jó képességű veszprémi maghoz igazolnia kell olyan meghatározó egyéniségeket, akik képesek eldönteni egy-egy kiélezett mérkőzést. Szűcs Jutka, Kozma Rózsa, Horváth Rózsi, Gál Gyuláné Szabó Veronika, Pécsvári Judit, Fazekas Gizella mind nagyszerű játékosok voltak, de az új igazolásokkal lett igazán erős a keret. Ekkor érkeztek a csapathoz a Tóth-Harsányi testvérek, vagy Tűzkő Juli is. A gárda évről évre egyre jobban teljesített, 1968-ban harmadik, 69-ben már második volt, végül 1970-ben értünk fel a csúcsra – emlékezett a korábbi válogatott játékos.

Donát Tamás Két évtizede az NB I-ben című könyvéből kiderült, az 1970-es esztendőben 14 együttes alkotta az élvonal mezőnyét, s a Bakony Vegyész mellett a címvédő Ferencváros, a két évvel korábbi győztes Budapesti Spartacus, a mindig erős Vasas is harcba szállt az elsőségért.

A bakonyiak végül 23 győzelemmel és három vereséggel, 46 ponttal szerezték meg a bajnoki címet.

A legnagyobb rivális FTC 42 pontot, a Bp. Spartacus 40 pontot gyűjtött.

– Akkoriban a Kádár utcai pályán szabadtéren játszottunk, sokkal nehezebb körülmények között, mint manapság. Hóesésben és 37 fokos kánikulában is pályára kellett lépni, ám az újra és újra hatalmas lökést adott, hogy rendszerint két-három ezer néző buzdított minket. A bajnoki arany évében október közepén játszottuk az utolsó meccsünket, akkor még tavasz-ősz rendszerű sorozatokat tartottak. A BHSC elleni találkozó igazi örömjátékot hozott, hatalmas fölénnyel nyertünk (24-4 – a szerző). A lefújást követően őrült ünneplés kezdődött, leírhatatlan boldogság volt bajnoki címet szerezni. Tényleg egységes, jó csapat volt a miénk, megérdemeltük az aranyérmet – mondta Kati, aki később a Kállai-gimnáziumban dolgozott testnevelőként.

Kis Dezsőné hozzátette, úgy igazolt Veszprémbe, hogy csak addig marad itt, amíg a Bakony Vegyészben kézilabdázik, ám annyira szívesen fogadták, és annyira megszerette a várost, az itteni életet, hogy mára tősgyökeres veszpréminek, igazi patriótának érzi magát.

Ritter Dezsőné Lengyel Erzsébet Rákospalotán az általános iskolában még atletizált, ám egy atlétikaversenyen felfigyelt rá az MTK kézilabda-szakosztályának vezetője, és le is igazolták.

– Csodálatos egyesületbe kerültem, ahol rengeteg segítséget kaptam azért, hogy jó kézilabdássá váljak – idézte fel az első időket Erzsébet, aki olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy azonnal beválogatták az ifjúsági, majd az utánpótlás válogatottba is. Később a felnőtt, nagyválogatottba is bekerült, és 1965-ben a máig egyetlen világbajnok magyar csapat tagja is volt.

– Nem akartam könyvelő lenni, ezért a TF-re mentem továbbtanulni. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, és negyedévesként össze is kötöttük az életünket. Még itt tanultam, amikor a Veszprém megkeresett. Lakást ajánlottak az átigazolásért cserébe. A szavukat tartották, fél éven belül megkaptuk a lakást, itt élünk ma is – derült ki.

Erzsébet emlékei felidézése közben arról beszélt, a sikert nem csak a rengeteg gyakorlásnak köszönhette a csapat.

Tóth Miklós edző kifejezetten jól értett a női lélekhez, s mindennél jobban tudta, miként motiválja, hozza ki a legtöbbet a csapat tagjaiból.

– Mindenki odatette magát a mérkőzéseken. Én is teljesen alárendeltem magam a csapat érdekeinek, s az egyéni elképzeléseimet háttérbe szorítottam az eredményesség érdekében. Ha valakinek szüksége volt néhány gólra, hogy megjöjjön az önbizalma, szívesen kiszolgáltam, segítettem neki helyzetet kialakítani. A társaságunkban mindenki külön egyéniség volt, én azonban kicsit mindig a magam útját jártam. A közös munka, a sok edzés, a meccsek, az utazások hozzásegítettek viszont abban, hogy megtaláljam, ki is vagyok, tapasztalatot szerezzek az emberekkel való kommunikációban, amit a tanári pályám során is sokszor kamatoztatni tudtam – magyarázta.

Erzsébet első gyermeke, Ildikó 1970-ben született, s ez a magyarázata annak, hogy ebben az évadban mindössze egyetlen mérkőzést játszott, azonban nagy szükség volt rá a következő kihívásokon a Bajnokok Európa Kupáján (BEK), ezért a szabályok szerint benevezték az utolsó bajnokira. Eközben viszont Till Kati lett várandós, akire a következő szezonban nem számíthattak.

– Mi akkor még nem ebből éltünk. Nekünk ez szerelem volt, ami máig tart, hiszen minden sporteseményt, amit csak lehet, követek. Szeretem a kosárlabdát, a kézilabdát, és várom az unokáimat, akik szintén sportolnak – mondta. Megtudtuk még, ötven éve hódol másik nagy szerelmének, a balatoni horgászatnak. Amikor csak teheti, csónakba ül, kievez a tóra, és csendben horgászgat. Egyedül vagy fiával, esetleg az unokáival.