Ezer kilométer a levegőben

2020.11.19. 07:00

Világcsúcsot állított fel saját repülőgépével a veszprémi mérnök

Korán megmutatkozott Dolhai Krisztián repülés iránti szeretete. Egész nyáron dolgozott 15 évesen azért, hogy repülhessen. Ma, 40 évesen Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, pár hete pedig világcsúcstartó saját tervezésű gépével, az Altusszal.

Tisler Anna

A kezdetekről szólva Krisztián elmondta, barátja édesapja katona volt, pilóta. Őt is elvitték hétvégén a repülőtérre, ahol hobbiból repültek. Annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, megtanul vitorlázórepülőt vezetni. Édesanyja egyedül nevelte őt, a családi költségvetésből nem jutott rá. Krisztián elkeseredés és az álmairól lemondás helyett diákmunkát keresett. Hatvan felszállás kellett ahhoz, hogy egyedül vegye célba az égboltot. Kérdésünkre, hogy mit érzett ekkor, határozottan mondta, boldogságot.

A veszprémi Lovassy-gimnázium diákja érettségi után mérnöknek tanult. A repülést folytatta, versenyekre járt. Egy Pipistrel Sinus géppel állt rajthoz, csakhogy hamar rájött, nem jó a szárnyak miatt a kilátás, ami alapvető, ugyanis a versenyen papíralapú térkép alapján repültek. Útközben fotó alapján fel kellett ismerniük tárgyakat, például útkereszteződést, facsoportot.

Mit tehet a pilóta, ha nem megfelelő a gépe? Vesz másikat, vagy tervez magának egyet. Krisztián ez utóbbit választotta.

A tervezést ő maga végezte, a rajzolást egy társa. Az Altus három évig készült egy volt gimnáziumi osztálytársa üzemében Felsőörsön, majd 2018 tavaszán kezdődött a berepülés. Először nagy súllyal terhelték, hogy a szilárdságát próbálják, majd következtek a felszállások. Először alig távolodott el a földtől, majd egyre magasabbra szállt a repülőtér körül. Az építést végzők a földről nézték őt, és végig rádiókapcsolatban voltak. A berepülés 40 óra, az első 20 óra a legnehezebb és legtöbb izgalmat tartogató időszak. A tervezésnél a legfontosabb a biztonság volt, a második a kényelem. Az Altus üresen 300 kilogramm, utassal, a gép kétszemélyes, legfeljebb 472 lehet.

A rekordkísérlet előtt Krisztián tíz kilót fogyott, hogy a megadott súlyt ne lépje túl.

A kísérletre ketten indultak. A gépről a nem szükséges dolgokat is levették, hogy kisebb súllyal induljanak. A gép a motorerővel 6000 méter magasságig is felemelkedhetne, de ott a levegő fele olyan sűrű, mint lent, így a pilótának oxigén kellene, ezért 4000 méter alatt marad. A gép órákig tud vitorlázni. Felszereltek rá egy 100 négyzetméter nagyságú mentőernyőt, amit baj esetén a pilóta kinyit, majd az ernyő lassan lehozza a gépet.

Az Altusszal soha nem volt gond, pedig minden megengedett időjárási körülmények között, esőben, szélben, mínuszokban, kánikulában kipróbálták már. Mintegy 400 órát repült, járt az Alpokban és az Adrián is többször.

Krisztián a géppel két bajnoki címet és egy második helyezést szerzett. Egy ukrán pilóta két évvel ezelőtti rekordját, amely egy felszállással megtett 1023 kilométeres táv és 121 kilométeres átlagsebesség volt, októberben döntötte meg pilóta társával, Halász Viviennel.

Az új rekord, ami Krisztián nevéhez fűződik, 1036 kilométer távolság és 155 kilométeres sebesség volt.

A törzset úgy tervezték, hogy áramvonalas legyen, minél kisebb ellenállással repüljön.

A repülő három évig készült, Dolhai Krisztiánék nagy gonddal tervezték és építették meg Fotó: Archív

Krisztiántól megtudtuk, egy szombati napot választottak, mert hétvégén kisebb a légi forgalom. Tótvázsonyból szálltak fel, onnan elrepültek Egerig, majd Békéscsabáig, onnan Baja következett, majd Pécs, Nagykanizsa, Győr környéke, és onnan vissza Tótvázsony. Mindezt 6 óra 45 perc alatt tették meg.

Útközben hivatalos adatrögzítést végeztek, fotókat, videófelvételeket készítettek, az utat a Magyar Repülő és Légisport Szövetség vizsgabiztosa felügyelte. Az adatokat elküldték Svájcba, a világszövetséghez.

Ha három hónapig senki nem óvja meg a leadott bizonyítékokat, az övé a világcsúcs.

A kísérlet közben az italfogyasztásra is figyelniük kellett, valamint arra, hogy mikor és mit esznek. A táv kétharmadánál már tudták, sikerülni fog a tervük.

Krisztián természetesen nem áll meg, tovább folytatja a versenyzést, idővel talán saját mostani rekordját is megdönti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!