2021.06.26. 08:00
Két aranyérem jutott a zircieknek a nemzeti viadalon
Az Acél-Vakond Cycling Team kerékpárosai öt érmet, köztük két első helyet szereztek a hétvégén megrendezett debreceni időfutamon, valamint az ibrányi országúti nemzeti bajnokságon.

Szöllőssy Eszter (középen) a magyar bajnoki trikóban Fotó: Facebook
Az elmúlt hétvégén a honi kerékpársport szerelmeseinek figyelme az országos bajnokságokra összpontosult. Csütörtökön a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabad- idős Ifjúsági Egyesület szervezésében bonyolították le a 2021. évi időfutam magyar bajnoki címekért folyó küzdelmeit. A résztvevőket tűző nyári napsütés fogadta, de a meleg mellé egy kis szél is járult, amely a fordítós pályán visszafelé nehezítette az indulók dolgát.
Az időfutamokon az Acél-Vakondok bringásai egy aranyérmet és két bronzérmet gyűjtöttek. Az U19-es lányoknál zirci színekben rajthoz álló Szöllőssy Eszter szoros csatában előzte meg a hazaiak versenyzőjét, megszerezve ezzel a bajnoki trikót. A nőknél az U23-as kategóriában szereplő Zsankó Petra a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A harmadik érem is egy hölgy nevéhez fűződik, a Master2-es csoportban tekerő Ábel Melinda a harmadik helyen zárt a 15 km-es versenyen.

Érdekesség, hogy a férfiak Elit kategóriájában rajthoz állt Valter Attila is, aki az idei Giro d’Italia körversenyen minden idők legjobb magyar eredményével az összetett 14. helyén végzett. A Groupama-FDJ versenyzőjét tekintették sokan a legnagyobb esélyesnek, azonban jobb hajrájának köszönhetően Fetter Eriknek sikerült megelőznie őt.
Az Elit Országúti Bajnokságot megelőző napon, szombaton tartották meg az utánpótlás korcsoport országúti versenyeit a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ibrányban. A WU17-es korosztályban Orosz Lili állt rajthoz az Acél-Vakondok színeiben. A zirciek versenyzője a 29 km-es táv nagy részén vezette a fiúkkal kiegészült mezőnyt, és a hajrára is maradt ereje, ezzel egy másodperccel maga mögé utasította a szekszárdiak bicajosát.
A délután startoló Master és Elit 1 és 2 kategória idejére már közel 33 fokot mutatott a hőmérő, de az indulók nem kímélték magukat a 103 kilométeren, és remek átlagot mentek. A bakonyi kerékpároscsapat versenyzői nem vallottak szégyent, Elit 1-ben Horváth Szilárd 5., Master 1 korcsoportban Nagy Ákos 6., Galaczi Miklós 9. helyet szerzett.
Vasárnap szintén Ibrány adott otthont az elit női és férfi országúti kerékpáros bajnokság viadalának. Délelőtt a hölgyek viadalával kezdődött a program, akikre 103,6 kilométer várt, míg a férfiak 192,4 kilométert teljesítettek. Mindkét nem versenyét óriási izgalmak követték, többen is próbálkoztak szökéssel, azonban az utolsó körre összeállt a mezőny, és a bajnoki cím sorsáról sprintbefutó döntött.
Az Acélvakond Cycling Teamet ketten képviselték a női Elit ob-n. Zsankó Petra hatalmas sprint után a győztes Vas Kata Blankával azonos idővel ért célba, ez összetettben a 4. helyhez volt elég, de az U23-asok között a dobogó második fokára állhatott fel. Kis Kata Emma szintén a csoporttal futott be, eredményével az U23-as kategória 11. helyén végzett.
A férfiak versenyét a címvédő Filutás Viktor nyerte meg Istlstekker Zsolt és Orosz Gergő előtt, ezzel továbbra is ő viselheti a magyar bajnoki trikót. A Giro d’Italián induló Valter Attila a 15., Dina Márton a 30. helyen ért célba.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben
