Sokat dolgozott és eredményes időszakot zárt a BKSE

Egy rendíkvül nehéz, de sikeres időszak után tartott szezon záró ünnepséget a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapata.

Horváth Gábor

György László és segítői kiváló munkát végeztek az idényben

Fotó: Penovác Károly/Napló

A balatonfürediek a 2020/2021-es idényben negyedik helyen végeztek az élvonalban, a Magyar Kupában pedig bronzérmet szereztek.

Mindezt úgy, hogy az első félévben a koronavírus-járvány miatt alig-alig tudott pályára lépni az együttes, amelyre így a pótolandó találkozókkal rendkívül feszített tavaszi menetrend várt.

György László legénysége ugyanakkor nem rettent meg a feladattól, minden nehézség ellenére halmozta a bajnoki sikereket és szépen menetelt felfelé a tabellán. Egészen a negyedik helyig, abszolút dícséretes, hogy csak a két nagy, a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged, valamint a Tatabánya előzi meg a rangsorban a füredi fiúkat. A Magyar Kupa bronzérem pedig fényesen csillog, a négyes döntőben nem játszott jól a BKSE, ám a küzdeni tudás és az akarat a helyén volt. A Balaton-partiak a sírból hozták vissza a VKKFT elleni csatát, és hétméteresekkel bizonyultak jobbnak.

György László és segítői kiváló munkát végeztek az idényben
Fotó: Penovác Károly/Napló

A Füred ebben az idényben az NB I-ben 15 sikert aratott, négy döntetlent játszott és hétszer kapott ki. A kupában három győzelem, egy vereség lett a mérleg. Dicséretes volt, hogy a BKSE színeiben több fiatal is szerepet kapott az elmúlt hónapokban és elmondható, hogy senki sem okozott csalódást.

A hagyományos szezon zárón Eppel János, a klub elnöke is azt emelte ki, hogy idén nehezített körülmények között álltak helyt a játékosok és a szakmai stáb tagjai, ez pedig mindenképpen megsüvegelendő. Az együttes július közepén kezdi el a felkészülést a következp évadra. Ami a változásokat illeti, az biztos, hogy Németh Balázs egy év után visszatér Füredre, szerződést hosszabbított Varga Márton, két fiatal (Szmetán Máté, Ágoston Áron) pedig profi kontraktust írt alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!