Vereséget szenvedett a Perutz FC

Csoportbéli riválisa ellen egygólos vereséggel zárta a felkészülési időszakot a Perutz FC, mely az NB II-es csapatból visszajátszókkal megerősített ETO Akadémia ellen 3-2 arányban maradt alul.

Haraszti Gábor

Perutz FC – ETO Akadémia 2-3 (1-2) (Gsz.: Kalász, Jurik ill. Berki, Erdei, Márton)

Perutz FC: Dénes – Molnár, Zsirai, Bence, Füredi – Köles, Hanzl, Szilágyi, Kalász – Sandal, Oláh, csereként pályára lépett: Szigeti, Iványi, Jurik, Cseke, Varga, Rátonyi, Szalai, Hauser.

ETO Akadémia: Pálfi – Szamosi (Ignácz), Vadász (Pereira), Vukasovic, Tamás (Szabados), Szabó T. (Katona), Berki (Szántó), Múcska, Hanzli (Márton), Farkas B., Erdei (Major).

Egy hét alatt a harmadik, összességében az ötödik előkészületi találkozójukat játszották a sárga-kékek, a szombat délelőtti ellenfél a tavalyi Győr-Moson-Sopron megyei első osztály bajnoka, a szintén az NB III-as küzdelmekre készülő ETO Akadémia volt.

Betegség és sérülés miatt két alapemberére, Skriba Mátéra és Nagy Tamásra sem számíthatott a találkozón a pápai vezetőedző, Weitner Ádám. A meccs gyors gólváltással indult, a hatodik percben egy szép, egyérintős támadás végén 16 méterről Kalász lőtte ki a jobb sarkot 1-0. Hamar, egy perc alatt válaszolt az ETO, egy labdavesztés után Berki lőtte ki szintén a jobb alsót 1-1. Fél óra játék után megfordította az állást a vendég alakulat, egy balról érkező labdát Erdei gurított az elvetődő Dénes keze mellett a bal sarokba 1-2. A 71.percben egy labdaszerzés után Márton indult nagy léptekkel a bal oldalon, majd egy csel után a bal sarkot választotta 1-3. A 77.percben a próbajátékon szereplő Rátonyit buktatta a tizenhatoson belül Pereira, a tizenegyest Jurik higgadtan a jobb alsóba helyezte, kialakítva a 2-3-as végeredményt.

Weitner Ádám: Hét nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, ma elsősorban a játékosok akaraterejét figyeltem. Kemény heteken van túl a keret, szerdán a Csákvár ellen mutatott produktum tetszett, mentalitásban, fegyelemben, szervezettségben, agresszivitásban azt szeretném majd a bajnokságban is látni. A fáradtság miatt voltak hibák, amiket a frissebb, fiatalabb ETO kihasznált, de ezekből tanulni kell és fel kell frissülnünk a következő hétre.

Király József: Nagyon erős ellenféllel szemben játszottunk egy jó iramú meccset. A felnőtt csapatból visszajátszók komoly minőséget képviseltek, aminek külön örülhetünk. Szép gólokat szerezve, fontos volt, hogy győzelemmel, ezáltal kellő önbizalommal mehetünk neki a szezonnak.

A bajnokság augusztus 1-jén vasárnap 18 órakor rajtol, az ellenfél a Sopron lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!